Az 58 gondosan választott és lefordított szonettet egy ötfelvonásos dráma szerkezetében adom át olvasóim számára (a sorszámok kattinthatóak).
I. felvonás
( A tiszta szépség felfedezése, ahol a szerelem és a költészet még dacosan hisz abban, hogy legyőzheti az időt. )
1 – A szépség továbbörökítésének egyetemes vágya fogalmazódik meg.
12 – A viharos érzelmekből felocsúdva a költő az óra ketyegésében az idő kérlelhetetlenségét figyeli.
60 – Az emberi élet és az idő múlásának gyönyörű, tengerparti hullámokhoz hasonlított képe.
15 – A költő fegyvert talál az idő pusztítása ellen.
19 – Nyílt és dacos kihívás az idő mindent felemésztő hatalma ellen.
106 – A régi korok krónikáit olvasva a költő ráébred, hogy a múlt minden szépsége csak a jelen előképe volt.
23 – A friss, elsöprő érzelem okozta bénultság és a szavak hiányának gyönyörű megfogalmazása.
18 – Szerelmi vallomás, amely a kedvest a természet legszebb pillanatai fölé emeli.
20 – Játékos és intim elmélkedés a kedves androgün, mindkét nemet rabul ejtő vonzerejéről.
53 – A kedves alakja filozófiai magasságokba emelkedik, mint minden földi szépség ősforrása.
54 – A külső ragyogás mellett a belső igazság és hűség fontossága is megjelenik.
szünet
A plátói magasságokból a földre érkezünk. A mindennapok valósága és a fizikai távollét lassan kikezdi a korábbi, megingathatatlan hitet.
II. felvonás
( A féltékenység és a birtoklási vágy időszaka, ahol a tökéletesnek hitt eszményképen megjelennek az első, fájdalmas repedések. )
75 – A szerelem lassan mindent felemésztő, éhséghez hasonló rögeszmévé válik.
52 – A költő tudatosan ritkítja a találkozásokat, hogy az együttlét mindig ünnep maradjon.
50 – Egy fizikai utazás leírása, ahol minden megtett mérföld csak a szív fájdalmát növeli.
27 – A távollét egy éjszakájának álmatlan, látomásokkal teli gyötrelme.
43 – A nappalok és éjszakák paradoxona, ahol a sötétség hozza el a valódi fényt.
98 – A tavasz ébredése sem tud örömet hozni annak, aki távol van a szerelmétől.
64 – A történelem és a természet pusztulását látva felmerül a kérdés, hogy a szerelem túlélheti-e mindezt.
65 – A törékeny szépség esélyeit latolgatja a pusztító idővel és a természet nyers erejével szemben, a túlélés csodáját keresve.
80 – A féltékenység első jele, amikor egy tehetséges rivális is feltűnik a színen.
86 – A költő elbizonytalanodik saját tehetségében a rivális lenyűgöző szellemi ereje láttán.
29 – A legmélyebb magány, az irigység és a sorscsapások közepette a lélek kétségbeesetten keres egy kapaszkodót.
33 – Az eszménykép először reped meg, amikor a tiszta kapcsolatba beárnyékoló hiba csúszik.
35 – A költő megpróbálja megmagyarázni és megbocsátani a kedves okozta csalódást, talán önmagát is becsapva.
szünet
A folyamatos megalkuvásokba és a csalódásba belefáradt lélek végül feladja az eszmények kergetését, és egy teljesen másfajta menedéket keres.
III. felvonás
( A józan észt elvakító, toxikus és pusztító testi szenvedély, amelyben a költő önmaga sötét oldalával vív kilátástalan harcot. )
128 – Egy könnyed, intim pillanatkép, amelyben a költő a zenélő kedvest figyeli.
130 – Egy teljesen új, nyers és földi vonzalom bemutatása, amely szembemegy minden korábbi eszményítéssel.
141 – A költő megpróbálja megérteni, miért vonzódik valakihez az esze és az érzékszervei ellenére.
138 – Egy olyan kapcsolat rajza, amelyet a kölcsönös illúziók és a kimondatlan hazugságok tartanak egyben.
143 – Egy hétköznapi jelenetből kibontakozó metafora a viszonzatlan figyelemről.
57 – Megjelenik a feszültség, ahogy a költő kiszolgáltatottan, szinte rabszolgaként vár a kedvesre.
144 – A költő számot vet a lelkében dúló harccal, amelyet a tiszta és a sötét vonzalom vív egymással.
142 – A bűntudat és a vágyakozás kettőssége egy egyre bonyolultabbá váló viszonyban.
129 – A testi vágy beteljesülése utáni kíméletlen, önmarcangoló undor és felismerés.
147 – A józan észt teljesen felemésztő, lázas és beteges szenvedély sötét mélysége.
szünet
A lázas őrület lassan kiég, helyét a kimerültség és a szégyen veszi át. A kijózanodó költő kétségbeesetten próbál visszakapaszkodni a múlt tisztaságába.
IV. felvonás
( A régi idill újraépítésének kudarca. A közélet romlottsága és a világfájdalom végül a mulandóság elfogadásához, és a legnehezebb áldozathoz: a másik elengedéséhez vezet. )
119 – A sötét, viharos időszak tanulságainak levonása, ahol a fájdalom végül új értéket teremtett.
120 – A kölcsönös múltbeli sérelmek felidézése, amelyek most a megértés és a megbékélés alapjául szolgálnak.
121 – Határozott és büszke leszámolás a külvilág ítélkezésével és a pletykákkal.
104 – Visszapillantás a kapcsolat kezdetére, rácsodálkozva az évek észrevétlen múlására.
102 – A szerelem elmélyülésével a hangos dicséretek helyét átveszi a sokatmondó csend.
76 – A költő elgondolkodik saját stílusán és azon, miért tér vissza mindig ugyanahhoz a témához.
77 – A tükörbe nézve a költő szembesül vele, hogy már nem talál erőt a saját arcán; a fájdalmas esendőség pillanata.
94 – A tükörbe tekintés megidézte ellenpont, elmélkedés azokról az emberekről, akik tökéletesen uralkodnak az érzelmeiken.
66 – A világ igazságtalanságaiba belefáradt lélek segélykiáltása, akit csak egyetlen dolog tart az élők között.
73 – Az öregedés és az elmúlás három gyönyörű, melankolikus képe, amely felkészít a végső búcsúra.
71 – A költő egy sötét, önfeláldozó és meglepő kéréssel fordul szerelméhez a saját halála utáni időkre vonatkozóan.
49 – Felkészülés arra a jövőbeli pillanatra, amikor a kapcsolat racionális okokból talán véget ér.
90 – A költő arra kéri a kedvest, hogy ha el akarja hagyni, azt most tegye, ne nyújtsa el a szenvedést.
87 – A legfájdalmasabb elengedés, ahol a költő önként adja vissza a kedves szabadságát.
szünet
Évek telnek el külön utakon. A csend és a távolság lassan elcsitítja a régi viharokat, és begyógyítja a sebeket.
V. felvonás
( A megtisztult, egótól mentes egymásra találás, ahol az érett szerelem végül diadalmaskodik az emberi gyarlóság, a történelem és a halál felett. )
109 – A költő védekezik a hűtlenség vádja ellen, bizonygatva, hogy a lelke sosem távolodott el.
110 – Őszinte bocsánatkérés a múltbeli tévelygésekért és a felszínes kalandokért.
111 – A nyilvános élet és a sors okozta sebek beismerése, amelyek a korábbi hibákhoz vezettek.
30 – A múlt veszteségeinek, elmulasztott esélyeinek és régi bánatainak csendes, melankolikus felidézése.
115 – A költő felülvizsgálja saját korábbi, a szerelem tetőpontjáról szóló határozott kijelentéseit az idő múlásának tükrében.
116 – Az igaz szerelem talán legtisztább, legmegingathatatlanabb definíciója.
124 – Egy büszke kinyilatkoztatás arról, hogy ez a kötelék független a politika és a történelem viharaitól.
107 – A világ viharait és a saját bizonytalanságaikat is túlélő szerelem diadala. Történelmi utalások.
55 – A költészet és a szavak erejének diadala a kőből épült emlékművek és a pusztulás felett.
146 – A lélek végső győzelmét hirdeti a test és a halál felett.
epilógus
( Egy napon, kettesben maradva a nagy ellenlábassal. )
155 – Tisztelgés a mester emléke, munkássága előtt – a fordító is, az ellenlábas is.
A koncepció a magyar irodalomban, úgy tudom, Mészöly Dezső nevéhez köthető. Hogy előtte más nyelven volt-e erre kísérlet, nem ismert számomra. Mészöly a szerelmi háromszög, mint vezérfonal mentén válogatott a 154 szonett közül. Az én megközelítésemben az 58 szonett adott alapanyag volt, mindössze ezek sorrendiségének kérdése vezetett, hogy meglássam mi az a koherens és drámai történet amelyet együtt elmondanak. Lévén én sem hiszek a szonettek számozásában mint kronológiai sorrend, ezért a Sötét Hölgy nálam nem is a történet csúcspontja, sokkal inkább egy közbenső állomás. Ez pedig remek a dráma ívét tekintve, visszatérni abból a pokolból, és bár rögös úton de mégis elérni a végső magaslatokra, mind a szerelemben, a művészetben és az élet értelmét tekintve is.
Copyright mezo.com 2026