Az üdvömért okold a Sors kezét,
hogy életút koszos porába lep,
s a tetteimre nyomja bélyegét –
közönyt szülő, lenéz a közszerep.
E szakma süt nevemre billogot,
s az est szivárog úgy belém, akár
a kelmeszínezők kezén fogott
az indigó; te szánj, szavadra vár
megújulás; s szedem, mi szabva rám,
ecetre vágyva gyógyszer-ittasan,
keser csak íze, nem keserg a szám,
ha dupla büntetés javallt javam.
Te szánj ezért, barát, s csodálva lásd,
elébb kapom, ha szánsz, a gyógyulást.
William Shakespeare – Sonnet CXI