William Shakespeare – 147. szonett

A láz ural, bolond beteg beléd,
szerelmem érted ím a kárhozat,
a morbid éhem egyre hajt feléd:
a tűzre víz helyett ki fát hozat.
Recept s kenőcs mihaszna vártak ott,
az orvosom remélte írt talál –
a józan ész – morogva elhagyott.
A rossz beteg belátta, vágy: halál,
se menthető s nem is kezelhető
e kór; Valót tagadja elfajult
szavam, s az őrületbe kerget ő.
Ki rám tekint, legyint: a tébolyult,
   ‘ki hitte szűzi vagy, beléd bomolt,
   s ma féli éjsötét-szurok Pokolt.


William Shakespeare – Sonnet CXLVII

William Shakespeare – 129. szonett

Tipp: az első négy sor tudatos átköltés, de azzal a céllal, hogy utat engedjen a Shakespeare által sugallt erős kettős jelentésnek.

A vágy kitört erő az árad-ó
pazar titok s a szégyen egyesül
derék talán vagy épp alá-való
e bűnöző amíg beteljesül.
Az élvezet határa: éle kés,
bolondja űzi, hisz csalétek ő,
bolond ki éri: gyomra megvetés;
Epedni őrületbe kergető.
Ha üldözőre élvezet talált –
a volt, a van s a lesz energiát
emészt – az üdve gyötrelemre vált;
Előre: kéj, de hátra: délibáb.
   E jól tudott igaz viszont mit ér,
   ki mennybe vágy, ugyis pokolba ér.

Az első négy sor két eltérő tördelésben:

A vágy kitört erő, az áradó pazar titok s a szégyen. Egyesül derék talán, vagy épp alá való e bűnöző – amíg beteljesül.

A vágy kitört erő. Az árad? Ó, pazar… Titok s a szégyen egyesül. Derék talán? Vagy épp alávaló e bűnöző amíg beteljesül?


William Shakespeare – Sonnet CXXiX

Dalai dalai

I.

Hegyek nyakán az este hűs parázsa,
s Tibet felől a szél a völgybe ér,
a mandalákat óvja lenge lába,
s amit sodor, ma mind a völgybe fér.

Az éj ködébe kötve száz imája,
kelet felől vörösre kél a fény,
Nepálra hull a hajnal unt varázsa,
s Tibet felől a vér a völgybe ér.


Fehér rózsa

benned
vágyam lágyan bolyong
bolond érzés
s féltés
gyermek-kezek nyújtva újra kérnek s érnek ujjal
új dal új íz
kútvíz s cipó
kiló
a kín akin forró porhó lebben
zsebben kihűlt-kisült zsemle estebéde
béle foszló
oszló ködben döbben szamár
ha már e vers se ver s kósza próza
számban
számtan minden isten

álmom várom ébren
ében szemed nevet s mondod
combod csókja most a kenyér
fehér rózsa
rozsda marta falra harmat
altat
arc ég
hagyd még hűsét
hűség
vermed


Eszmélés

Anya, mondd, ők szeretnek bennünket?
Mit húztak körénk a hatalmasok?

Ne félj, ha az éles sötét rémiszt,
így tán nem jönnek be a farkasok.

Anya, de ugye szeretnek minket?

Jer karomba, hadd ölellek már!
Apának derékszíjat is adtak,
már karban-tarthat, míg kenyérre vár.

De, anya, tényleg szeretnek minket?

Hidd el, szeretnek, ne aggódj, kicsi!

Kint halk ezüst roppanással gördült
s hányt mély fagyba egy locsolókocsi.


Back to Top