Nem bírom el

Nézd, milyen csendben múlik el
annyi év küzdés és remény.
Nem lettél más: a mindenem,
sebünkön gyógyító tenyér.
Négy néma fal közt már nem vársz,
elhalt szavak, parázs viták,

Sztoa

Csend kél szavamból, kéz nevelte csend,
a légben fehér fodros Buddhaháj.
Hol múlt kihalt, a holnap félrecseng,
esőt imádni gyűl a bárkanyáj.
Világ falát feszíti gótika,
s a rózsaablakon tövis terem.

Kontraszt

Barackot hoztam -
mondd csak, hogy látnod öröm,
hisz párnádra hűlt reggeli csók
mint kutyakorcs a hamvas kövön -
húst vess elé, ne cipót.
Barackot hoztam -

A csend szerelme

Fakult-ezüst eget meszelt a délután,
        s a csend szerelme szőke fürtjeid
        kibontva küldte múlt gyümölcseit.
Sután karolt belénk a szó a tél után,
        mi óvatos szülők emeltük őt:
        titok maradj, tagadva szülj időt.

Túl a csúcson

az út ahol lenéz a törpe fákra,
s a szél nyakakba súgja dögszagot,
egy élet ásta kút a szem határa -
a víz alant tagadja köd-fagyot.
a vágy időz, s merész, sziszegve éget
szerellemet s a combok illatát,

Arkangyal

azt hiszed, ismersz, és ismerlek,
régen nem látszom már istennek,
s rég nem is látsz már a jövőnek,
csak egy olykor hazajövőnek.
hiszed, hogy élsz, vagy hogy éltetlek,
óvtak is többen, mert féltettek,

Szilánk

új kis csésze, porcelán
belé képzelt óceán
illatozik, gőzölög
felszántják a gőzösök
kihörpintem, kortyolom
nem is édes, korholom

T+1

a
völgymélyben kibomló
este üstökébe
kapaszkodtunk ketten,
dombon üldögélve
ittam illatod.

Őszi reggel

bánt, ha szeretni tilos tele szívvel
bölcs, ki a gyűlöletét temeti
szép, ki az éjben az ég fele ível
eb, ki saját kanalát nem eszi
vágy, ami hajtja a percem előre
ősz, mi fejemre meszelte jelét
Back to Top