Figyeld amott az utca színpadát:
a nő letette kisfiát, s rohan
szökött kakas nyomán, a szárnyasát
nyakon ragadni, zárni biztosan.
A sarja egyre sír, s mögötte jár,
a karba mászna, kéri rejtekét,
de anyja mit se lát – bitang madár
feledteté az árva gyermekét.
Na, így szaladsz te érte pontosan,
s magam mögötted; ám ha azt a mást
meg is kapod, tekints le rám, olyan
vagyok, ki inna még anyáskodást.
Imámba szőtt tiéd, kit úgy imádsz –
de visszanézve sírni mégse látsz.
Színház az egész világ… de jó példa ez a szonett a híres mondásra.
A záró sorban az eredetinél büszkébb és férfiasabb hangvétel szándékos fordítói döntés. Eleget szenved a szegény költő az 57. vagy 147. szonettben, hogy csak két példát hozzak. A Will szójátékokkal meg a fene fog bajlódni, de azért van két játékos megoldás abban a sorban kárpótlásul.
William Shakespeare – Sonnet CXLIII