Kihordanám

V. szonett
kihordanám beteg szivek helyett
az oxigénlehelte testnedűt,
idős szülét, ki lélegeztetett,
s a rég letűnt, a duzzadó erűt.
kihordanék sok átölelte szót,

Szív(j)árván(y)

hova lett ezer évem a puszta füvén
hova lopta a Döbrögi-banda büfém
hol a sétabotom, hol a bók, hol a szép,
hol az úri világ, hol a szent imakép
hova tűnt ez az ötven, a nyár-szerenád
hova süllyed a szívem a tengeren át

Róma hűse

előttem állt, e mondat oly banális,
omolt a zsemle-vállra szőke vízesés -
s ma Trevi kútba fúl a csobbanás is,
ezernyi macskakőre dér e számvetés.
a város éj, az útjait lejártam -
e görbe panteonba bűnt kopott cipőm -
Back to Top