Ha volna is szerelmem oly galád,
szerencse fattya, apja kit kivág,
idő szelén kakas, hatalmi báb,
hogy este gyom, de hajnalon virág:
nem úgy! Alapja mégsem ingatag,
dacol ha pompa máza elvakít,
szilárd ha forr a szolgaforgatag,
s ha pillanatdivat belénk hasít.
Ki cselszövést, eretnek intrikát
leperget őrfalán, a bástya ő,
a hosszu távlaté, nem üthet át
kövén a percnyi lét, az ár s a hő.
Legyen letűnt bolondsereg tanúja,
ki bűnben élt, s kimúlt a Jóba kúszva.
William Shakespeare – Sonnet CXXIV