Az út örök

mi végre űztök orgonák,
s miért az út örök hova,
tenyér a talp, az ész fonák,
a ballagó s a tétova.
hideg napot köhint a nyár.
a téren arcmobil-buták.

Kihordanám

XIV. szonett
szabad reménnyel ültetem helyét,
hol árny tolult a földre álnokul,
komor rögökbe döfve lágy ekét -
vihar felettük egyszer átvonul.
ha kő hasal vetett remény fölé,

Nem szűnni

II.
Sz. mester lazán átlép két igeidőt,
a táblákra jelzőt hány, s kihagy névelőt.
Istenek nagy sége ha már így nekidőlt,
nyom-a sziklán, tán érted is – a rád esőt.
Hé, Hermész, legalább adjatok taligát! -

Hová lett a tavasz

I.
Mennél - bilincs sem köt. Másért vagy teérted?
Hová lett a tavasz? - eltöprengsz, nem érted.
Tudás, mint zeneszó, zeneszó, mint élet,
könny írta fűzfaág tiszta érintésed.
Élet, mint pillanat, elröppen, szétszalad -
Back to Top