Idézetek

A Hold könnye

vers
Fáradt szavam elcsendesülve
csak ledől a töltés oldalán.
Pihennék én is melléülve,
itt nem rúg belém ma más talán.
Zúzott kövek éles melege,
résekből a pitypang kandikál,
…

A szobrász

vers
porlepte kabátban áll a műtermében,
padlón ezer apró márványkődarab,
haj hull homlokába, tűz ég a szemében,
ritka nap, ha hajnalpírig nem marad.
szerszámélen éled meztelen, fehér kő,
földöntúli fókusz, mámor mesteren,
…

Lefelé

vers
mélyszürke kútgyűrűk ölelnek sebesen,
hol reszkető újholdak törnek százfelé,
pára penészt dajkál (négy-öt fok kedvesen)
oly rideg altató, a kar vacog belé.
metróállomások színes filmje pereg,
a fáradt olaj langyos szele émelyít –
…

Az idő utolsó estéje

vers
Kandallójában tűz réges-rég nem égett,
lábán érzi, milyen messze ballagott,
nem hitte, hogy mind ily dermedten ér véget,
és kihunyni lát majd oly sok csillagot.
Tűnő asztalánál szenvtelenül mereng,
feje fölött oszlik már a boltozat,
…

Középakarat

vers
Anyám szemében élt az élet,
pedig testét halta a halál,
gyűrött volt kezén a szeretet -
tótükör fodrain rám talál.
Ha egy nap halálomról írnék,
feledjétek, ne olvassátok -
…

A költő

vers
Hentes ácsorog boltja előtt, támasztja a falat.
Két-bés grafit mint hetyke sólyom ül füle mögött.
Tessék, urak, amíg csak tart! - szinte kafkai alak,
s a bádog cégér ritmusra nyekken feje fölött.
Sercen a penge, aztán ropogva göngyöl a papír.
Lüktet a kézmeleg élet, s a mérlegre löttyen.
…

Holnap

vers
Mint az eső a ködben,
mint templom nagyváros zajában,
tollpihe fehér tél havában,
az ember rá-rádöbben,
holnap-talányba mind' belevész.
Ki a mában szívvel él,
…

Árulás

vers
Kr. sz. e. 336
Hős Bukephálosz patája koppan
Korinthosz antik külperemén,
sörénye éjszín lángként lobban,
kékszemü óriás, isteni mén.
Vad heve sebző, fél, aki látja -
…
Back to Top