vas köve olvad
szítja a szén
lusta a holnap
keltegetém
fojt a monoxid
kénje facsar
bár a szemed szid
vágyam akar
csordul kő leve
illan a szén
testem forr bele
lesz-e enyém
páfrány temető
sírta szenet
lábam remegő
hátha szeret
álma a gyémánt
titkon eped
vágyom a sétányt
járni veled
vas fia csákány
roppan a szén
megtör a márvány
szíve helyén
hegy hasa mordul
húzza a mén
fortuna fordul
háta felém
vágány repíti
kattog a sín
párnám hevíti
átok e kín
lenn a kohóban
érc se kemény
májusi hóban
fagy le remény