vág a menetszél.
rendszám? minek – önkéntes
az összes rendőr.
Idézetek
Hétrét
minden ember hétrét világ,
cifra álom, foltnyi vér,
légypapírból hajtott virág,
közkút, amely bort igér.
proteinbe göngyölt emlék,
újévre maradt hiba,
meztelen királyon kelmék,
V-tlen küzdő vadliba.
fogpiszkáló isten ínyén –
törik s terítőn marad –
táguló múlt tófelszínén
megpattanó kődarab.
Játszótér
volt gyomorsav ízű az alkony,
volt berúgott ajtó a nyár,
volt sárgászöld felhő a balkon,
volt tükörbe köpött a nyál,
volt kútból felhúzott a vekker,
volt nyögve lenyelve a szó,
volt izzadság bűze a nem kell,
volt cikcakkban-iszkolt a jó.
de mindig volt láss, tanulj, alkoss,
és mindig lesz újra szeress –
ma lökd még a hintám, légy pajkos,
s majd hunyóként sose keress.
Az alapító
Firenze hogy tud nevetni, ó!
Caesar – ‘virágod szép, s vetni jó’
Firenze – ‘… nem rút, e(h)?’
Caesar – ‘et tu, Brute?’
Firenze – ‘… és Pont te, Vecchio?’
Róma hűse
előttem állt, e mondat oly banális,
omolt a zsemle-vállra szőke vízesés –
s ma Trevi kútba fúl a csobbanás is,
ezernyi macskakőre dér e számvetés.
a város éj, az útjait lejártam –
e görbe panteonba bűnt kopott cipőm –
sötétje lettem én, csak űr a zárban,
s a kulcs-a zárba-törve-vágy-világi nőm.
Eső
egy
szénakazalban
játszik a lelkem,
roppan a fű, tüsz-
szentem a port
leng
gondolatimban
véled e játék,
álom igéz, nem
féli a kort
ha
ember az isten,
hogy ne szeretne – a
szép szeme éltet, a
szája a tűz
oly
édes a jó szód,
szép, kicsi lányka, de
hív-e a kazlad
vagy tovaűz
el-
porlik a vers, mint
pernye reménye,
perzsel az arcom az
égre leső
majd
felkap a szél, meg-
lepnek a felhők –
ázik a széna, a
vágyam eső
Ady él
Nincs szép élet
Nincs bús halál
Fél az Isten
Még rám talál
Édes bánat
Magyar nóta
Szent szerelmünk
Őszi óra
Messze Párizs
Bolond vére
Vad az ember
Csókja kéne
Szende az Úr
Sosem korhol
Öröklétben
Nagyra gondol
Hajtom a ménest
hajtom a ménest
porzik a puszta
rottyan a bogrács
lan-nyema-guszta
szentül a papsajt
trump a trappista
sohasem voltam
bonapartista
borzas az isten
kóca dióda
névjegyem át í-
rom ma griot-ra
töltöm az élest
abrakadabra
fűzd a babérom
mind baobabra
góly-a-nya fészkelt
hinta palánkra
zöldül az élet
hajt a palánta
egy a fiam csak
s már ah’o képest
ültetek inkább
négyezer évest
hogyha megérek
harmadik öltőt
nem veszek én fel
ósdi felöltőt
s batteriám ha
veszti a töltőt
ős-fa-gyökérnek
hintsed a költőt
s majd
hajtom a ménest
várva babámat
s csókol az ördög
vagy ki a bánat
Lejtés
mi veszta-vágy a völgy ölébe halt,
szelíd dalába zárta zsenge múzsa –
de kéje szítva tűzbe vitte húsa,
akár temetve élve égne dalt.
egy éjen át az ajka éhe nyalt,
s a hajnal-égre izzva gyúlt a rúzsa –
a Hold s a Nap között lebegve túsza,
a tollad is pirult, te lépre csalt.
ma négy-levélre hajt, s a langya bánt –
a sétatér kövén a fényben ázik,
de reszket olykor ősz-levél gyanánt.
szakajt, mit elveszejt – mezőn a másik –
az ékkövekbe tört a múzsa-láng,
s örökje hűl a hamvadó parázsig.
Endre barátom eredeti ötlete nyomán
Diétai magyar húsa
két garçon súg össze – Ady ő?
s nem hatja meg, hogy friss fagyi fő?
– csökkentett karbonát…
tisztán issza borát
pá rizs, pá baguette – mon magy-ieu!
Jesús országa
Jesús egyszerű ember volt.
szó nélkül tett mindent,
mit apja rábízott.
napestig dolgozott
egy sólepárlóban,
s járt a sziporkázó tükör-felszínen.
egyszer egy bivaly-nagy sziklát bíztak rá,
hogy görgesse már odébb –
három napig küzdött,
de megbirkózott vele.
kacajokkal teli estéken,
mikor a tenger felől fordult,
s hűst hozott a szél,
bűvészmutatványokkal
szórakoztatta az ivóban az ámuló csapatot.
vizet kért a kocsmárostól,
ám hogy, hogy nem,
az egyszer csak bornak tetszett rézkupájában –
mire persze a kocsmáros
még két bronz pénzt követelt rajta.
születésnapja minden évben
eseményszámba ment a városkában,
de ha névnapjáról kérdezték,
csak vakarta a fejét.
pedig itt lent Mexicoban
oly sok más férfi viselte e nevet.
majd utána kérdez, mondta.
minap kezébe akadt
a National Enquirer egy gyűrött példánya
három fura hírrel a címlapon.
lám, egy druszáját –
állítólag –
Palesztinában látták nemrég,
alig puskalövésnyire
egy ellenőrző ponttól.
a homoklepte országút szélén stoppolt –
de nem vette fel senki.
a lapon lentebb
egy gyanús szenzáció.
Szíriában
teve bújt át egy tű fokán – ?
majd a harmadik,
Párizsban valami új tetőt építenek
sok sok pénzen
gazdag emberek – !
egyet se féljetek –
gondolta szelíd mosollyal Jesús –
ha minden kötél szakad,
az én országom azért biztosan befogad benneteket.
Függőkert
ki Napnak háttal áll, mereng el árnyakon,
s mi árnyabb tán, mint
éj-mély rezzenés
lenge függőágyakon
ne kérdd Japán egén Napot,
hoz-é s mi színe holnapot.
ma van
hogy nem voltál végtelen soká –
egy szálkás szem mered
tová
messze,
hol múlt kéj-ek-éje
atom-ugarba szánt,
s némi errogán szén
pont benned talál a néki szánt
szűzi hidro-génre –
ott gyúltál Énre
több is az,
mint szemben a szálka –
Ember öntelt úszógumijában
tövis
az idő egy-folyása:
lám, mint vágtat, alatta vad
zsinórpadlás s a színpad,
mégis hogy méri hasztalan években évit –
hány milliárd évig
nem volt év sem
én sem –
s vélt őse
idő se
ám lásd, az Ember mégis meddig haladt:
“halljuk, Univerza,
sok fekete gyomrod
korgott”
“vice versa”
nem függő-e lét, mi kétségből istent gyúr,
s nem önnön kétségét imádja-é
ki leborul
az úr,
ki függők nyaki ütőerébe fecskend,
kezét áldja-é
mit szeretsz: kábítja szellemed,
hogy bírd mind-mind,
mi ellened –
mesés függő-kert e kép,
de a jószág, ki belép, belát,
fordul s kérdi,
ennyi volt-e hát
álmom még pajzán kémhatás,
Mata Hari selyme
hajnalig órám kitölti,
s a többi
csak notredám-parázs
függőkert,
ki ejt már érted könnyet