robbant 86.
arcot pirított, húsba vágott
a sztyeppék szele.
étvágytalanná tett.
geiger-müllerem duplán kattogott
melletted
azon a sebzett május-elsején
erőt hazudó zászlók árnyában.
öl,
sokféleképpen öl
a láthatatlan.
van,
ki feláldozza magát, s ki áldozatul esik,
ki remél, s ki reménytelen.
van,
kit hosszú évekig emészt,
be nem gyógyuló, újra fakadó sebekkel.
fekete lány
még éretlen gyermekek voltunk.
hulltunk egymás felé,
ütköztünk, taszítottunk, hasadtunk, fájtunk.
életnek hívtuk mind, ami fáj
s először kérdeztük: miért?
még sírtuk szüleink szemét –
ösztönből megfelelni az ő világuknak –
de egymás szeméből próbáltunk
sután
nevetni tanulni.
holtig keressük
azt a tekintetet,
azt az optimizmust sugárzó
gyilkos kék eget.
felnőttek szeméből tanultunk sírni
gyermekünk szeme tett benne profikká
amikor
talán
már késő az igaz könnyekért.
