Fakult-ezüst eget meszelt a délután,
s a csend szerelme szőke fürtjeid
kibontva küldte múlt gyümölcseit.
Sután karolt belénk a szó a tél után,
mi óvatos szülők emeltük őt:
titok maradj, tagadva szülj időt.
Nyugalmas éjszakák csodája feltüzel,
hol álmaidba szűnve képzelem:
vagyok, s tebenned ébredek velem.
A vágyak éveit lekötve vesztjük el,
a bőrön át egy ujjbegy éhe íz –
malomkerékre fagyva kő a víz.
Fakók a számaink egy égi cédulán,
s nem érti sok, mit ér nekünk e hit,
a csend szerelme tört ezüstjeit.
Tag: türelem
A rózsakertész dala
II.
Bika, mi törtet, feje betörhet.
vasmarok vágya, lázas vaságya,
nem lát belőle mást, mint a rozsdát.
Alfa szivárvány szép ívű ágán,
már nem is kéret, ülve eléred,
lágyan öledbe hull majd a rózsád.
A rózsakertész dala
I.
A türelem arcképcsarnoka
Szerzetes magas hegy ormán,
mandalát homokkal formál,
vágy nem sebzi, élte béke,
hittel lebben létből létbe:
Szikla rése, mély rejtélye,
csobbanó fehér örvénye,
szalad a víz, hasad a kő,
nem-törődve fut az idő.
Nagy dugó hatsávos úton,
tülköljön vagy dúljon-fúljon?
Mérge enyhül: kis rigót lát,
ősz hidegén, ázott tollát.
Egy zsák élet – kenyér-remény.
Ma vagy holnap? Válassz, szegény!
Életük szűkebb egy lyukkal,
kalász nő szem-sóhajukkal.
Fegyvervihar zeng mióta,
párját várja, hír sincs róla,
gyűrött fénykép, karja ölbe`,
kívülről szárad csak könnye.
Pokol suttog, bomba ketyeg,
verejték-homályban szemed.
Pirosat vágd! – sürget a félsz –
fontold meg tán, úgy tovább élsz.
Tizenéves élted sarja,
kérj akármit: nem akarja,
szókard szikrák – lassíts, felnőtt,
csöndnek dőlve, hallgasd meg őt!