koromat sose nézd,
se cipőm, se a pénzt –
ha a csín csak a csíny,
csal a gondolatod.
ha szavad nem egész,
s a szived sem igéz,
telefútt kocsiszín
csak a hódolatod.
gyere, izzon az ész,
parolázzon a kéz,
s ha fejünkben a rím,
dal a gondolat ott.
bánt, ha szeretni tilos tele szívvel
bölcs, ki a gyűlöletét temeti
szép, ki az éjben az ég fele ível
eb, ki saját kanalát nem eszi
vágy, ami hajtja a percem előre
ősz, mi fejemre meszelte jelét
tűz-horizont kel azúr legelőre
száz szerelem hiszi még melegét
Konyhabútoromra dőlve néztem körül a kis lakásomon. Tompa, boldogságszerű érzés terült el lassan bennem, s egy másodpercmutató-kattanást hangossá tevő csend ült el a konyhán.
Győztem! – hangzott a ki nem mondott gondolat. A nyitott ajtón át tekintetem végigsiklott a szobabútor felett. Megvan a mosógép, a porszívó, a rádió, sőt még a varrógép is. A bankban pedig 30 ezer forintos takarékbetét nehezebb napokra.
Több évtized után ekkor jutott először eszembe Gézuka. Egy hónapban születtünk, s óvodás korunk óta voltunk játszópajtások.
Emlékszem, mikor az oviban gyurmából formáztam játék kisautót, Gézuka pedig csillogó piros matchboxot húzott elő a zsebéből. Én még a 20-as gyerekbiciklin tekertem, amikor ő 4-váltós versenykerékpárt kapott, igazi csavart kormányrúddal. Én Yamaha furulyán próbálgattam egy Boney M dallamot, náluk kazettás magnóról szólt az a dal – a New Jerseyben élő nagybácsi küldte a SANYO-t.
Gézuka jele versenyautó volt az oviban. Ma Amerikában él. Azt mesélik róla, hogy a Baltic avenue-n már négy háza van, és a Mediterranean avenue-n egy piros hotelt építtet.
Mindig jobb játékai voltak, ám e percben nem biztos, hogy boldogabb ember nálam. Aki szanatóriumba kerül, háromszor nem dob, és a kórházban is hiába mutatná fel a ‘get out of jail’ kártyáját.
Ha más táblán is, de egy helyre megyünk.
jó társaddal hallgatsz jókat
szép beszédnek hallatszókat
világ ha lekozmált, s bosszant
mért tennénk még hozzá rosszat
életed, hogy vélem töltsed
nem mondok már néked bölcset
s giccs lenne az együttlétre
ne vágyj tőlem elnyűtt szépre
szólok én, ha szájad kérem
s tüzes karikában vérem
mondom, ha a szemed éget
mondom én, azt nem kell kérjed
alkony függ felhőn
ég porral – bordal
aszú perceg
fásult percek
rossz vesszőgebe
egynémely kétely
vesző tudás
vesszőfutás
jazz-réz-íz számban
a meddő idő
éltem rabon
dollár-halom
gyász zenés menet
könny ma is hamis
hűse gangon
csorgó argon
űr mélyén fordul
szél, pirkad, s hírt ad
van még légkör
fehér fényt tör
prizmád chique-tükör
ha tested fested
legszebb hobbid
ölelj – jobb itt
majd kinő a szárnyad
majd benő fejed
majd rájössz, mi várhat
s hogy mit nem lehet
majd találsz egy fillért
majd dagad zsebed
majd megérted, nincs mért
s csak nyírod gyeped
majd fáj, hogy elhagytad
majd megjő eszed
majd viszketnek rajtad
a beforrt sebek
majd harcolsz egy harcot
majd kérded, hova
még felragyog arcod
s nem voltál soha
hova lett ezer évem a puszta füvén
hova lopta a Döbrögi-banda büfém
hol a sétabotom, hol a bók, hol a szép,
hol az úri világ, hol a szent imakép
hova tűnt ez az ötven, a nyár-szerenád
hova süllyed a szívem a tengeren át
hol a ház ami óv, hol a gyermeki báj
hol a csók, hol a nép, hol a hangya-király
hova lett az a hölgy, aki érti a szót
hova nyelte az állam az állat-adót
mi a mértani sornak a mérce, mesélj,
hol a válasz ezekre – ne várj, ne remélj
kevés, ki barátom
s álmok visznek bajba
de
bárhogy lesz, se bánom
nem kesergek rajta
álmok nélkül létem
megfeneklett bárka
egy
világ, amit éltem
senkinek sem álma
nem vagyok én senkid
szálka tán szemedben
de
ha nem álmodsz semmit
ki hinne énbennem?
mi volna a többlet
s mivé lennél, élet
ha
nem álmodnék többet
ki álmodna Téged?
fájt megszületni
hideg fejjel és szívvel –
ma lettem felnőtt
a kés élén nem hűs a kék acél,
nincs álom, éhség, fájdalom se gőg,
utam rideg ma, metsző jég a szél,
ha láthatom, se láthatom meg őt.
oly más múltat zúg fejemben e zaj,
egy régi vers elnyűtt kátránypapír,
a kés pengéje bőr mélyébe mar,
s egy titkot tenyérbarázdánkba ír.
a fejreállt világ utál, s kiköp,
majd rám rivall pár szép kis semmiért,
a lejtőmön egy Hindenburg kiköt,
itt szeretni ma már nincsen miért.
II.
a képzeletemben
oly gyakorta följön
az utolsó ember
ki meghal a Földön
egy faj, mely imbolygó,
s élt egyetlen okkal:
hadd játsszon a bolygó
a műanyagokkal
George Carlin eredeti ötlete nyomán
I.
a képzeletemben
oly gyakorta följön
az utolsó ember
ki meghal a Földön
s hogy mit tesz egy isten
ha senki se látja
tán felveszi ingem
s majd az lesz kabátja
a maszkját levéve
tán magára ismer
majd lankák levében
ellangyul az inger
már nem alkot újat
és legyint világra
a dombtetőn fújtat
s már nem vár imákra
világegyetemben
fizetve a kölcsön
ha meghal az Ember
az utolsó Földön
