Kihordanám

V. szonett

kihordanám beteg szivek helyett
az oxigénlehelte testnedűt,
idős szülét, ki lélegeztetett,
s a rég letűnt, a duzzadó erűt.

kihordanék sok átölelte szót,
a száz remélve-várva ünnepet,
a tervezett-de-meg-nem-adta jót,
mikért a lelked egyre büntetett.

egy ember élte hány ezer kenyér,
s a búza benne hány patak vize,
egy eszme mennyi életet felél,
meszelt fejekre vár: ma még hisz-e?

s beszélgetésbe dobja, mit talált:
a vírusölte kort, a félt halált.


2020. április 13-22.

Hálás

frankó, hogy e korban nem gyötör a köszvény,
piócás embert is régen láttam ám,
falakon sem vagyok ‘FOGJÁK EL!’ körözvény –
te érdemed ez mind, édes jó anyám.

gyermekbetegséggel -álmon át nem estem,
tépőzár lassít több szállna-percemet,
fotelbe lerogyva sem zuhan át testem,
s nem fehér lovam is vitt egy herceget.

páran olvasnak is, s nem buktam oroszból –
nem kell nékem sok már napnak nap után.
le sem esem tán majd a ferde toronyból –
szabadlelkű lettem, ezt adtad apám.

tükröm bár egy aprót hazudik koromról,
s a felnőtté válás lovam fogja ki,
van karomban olykor, van még ki dorombol.
ha az ember hálás, jó kimondani.