Kihordanám

VI. szonett
a vírusölte kort, a félt halált
ne űzd, ne várd - talán becsülni kell.
a pókerarc mögött öreg csalárd,
ki tartozik, s ki tudja mennyivel.
az optimista Föld hamar felejt,

Kihordanám

V. szonett
kihordanám beteg szivek helyett
az oxigénlehelte testnedűt,
idős szülét, ki lélegeztetett,
s a rég letűnt, a duzzadó erűt.
kihordanék sok átölelte szót,

Kihordanám

IV. szonett
repeszti fény a postaház falát,
szakadt tövébe pásztoróra hív,
viaszba fúlt sziréni bájdalát
siratja újra hős hajós, a szív.
elült a lámpafény, a téglazaj,

Kihordanám

III. szonett
lerázza mind a földi hajcihőt
a csorba test egy üstbe-főtt napon,
a vén kaszás arany balettcipőt
lecsókol, old ki véres ujjakon.
de jól figyelj, maholnap itt a hír,

Kihordanám

II. szonett
ezer rekeszbe gyűrve fél-szavát
nyomult a ködhatár a Tó fölé,
a kétkedésbe félt szavak raját
belezte toll, s maradt a hang-filé.
vizet karolva ült a gát, köpött.

Kihordanám

I. szonett
kihordanám a gyorsuló időt,
nyakamba kötve leng pilótasál -
ledönti körrekordjait, kilőtt,
az óra cézium-babért kaszál.
a kozmosz éle új ugarba vág,

Költősdi

anyádról írtál már,
mindenki sírt,
apádtól idézted
sonkát s a zsírt,
persze, van példakép,
közhely, mi fáj,

Alle-glória

műholdként kering egy emlék,
dűnékre, árkokra lát,
mustárföld itta föl nemrég
citromfád édes dalát.
öblödben hullámíz kelne,
karomban múlna a gond,

Egyre megyek

ha akadt, kinek élj,
ha leéget az éj,
csak a gyertyaviasz
maradéka igaz
csoda csend ez a lét,
ki se hűlt helye még,

Városias

egy vérfoltos kötény
a halak igaza.
panel, kuka, kökény,
hol fű, hol a laza
jó negyvenes aszfalt.
fenn apró konyhába

俳句

vallás zokniját
nem tudomány foltozza
hanem logika


Ecce Homo

minden eszmekör tanít a
kezdetekről azt gyanítva,
félrement-e - s készakarva? -
egy atom, vagy éva-alma,
s most tebenned él-e magja.
benned él, de légy-e rabja,
Back to Top