Idézetek

Terminál.
Útlevél-mosoly.
Búcsú a hét-váltástól – ők a fedélközben jönnek.
Ajkam peremén várakozik a szó: egyedül – de nem kérdezik.
Már nem.
Tudják.
Cipő és hátizsák tűnnek el a szellemvasútban – belső értékeimet is a dobozba?
Úri szabó vagy Csernobil szimulátor?
Sötétkék egyen, világoskék gumikesztyűvel – megbicsaklik az úri hangulat.
Letapogatja a megnyitásaimat – az angolt keresi.
Hintaszék a nagy-képernyős valóság előtt – üzemlátogatás.
Szent Péter vár – a 7A-nál.
Pagát-osztály, udvarias tolakodás – senki sem játszik ultira.
Nincs panasz, tengerre néző ablakot kaptam – a balkonos száz éve nem módi.
Csigasor arcképcsarnok szurkol egy súlyemelő nagymamának.
Fürkészem, ki húzta a mellettem levő lapot.
Ő szép lenne – gondolom.
Ő tovább lép.
Sky Mall, lássuk mi a pontos idő – svájci precizitás, minden oldalon 10:10.
Mellém huppan egy lány.
Takarók, párnák – és búcsúban lőtt, egypálcás fejhallgatók.
Ő csatja, én csatom – akkor hol az enyém?
Nem-útlevél-mosoly.
Rükverc.
Kerozinfüst.
Ovális sötétség – karácsonyfaégő ültetvény.
Az óvónéni ismerteti a játékszabályokat.
Széllel szembe fordul a százezer lovas – irány: ahol a madár se jár.
Eltörpült város, sajt és vodkás üveg – babaház hangulat.
Vibráló neonfény üldöz szemhéjaim mögé.
Isteni az ülés – próbál a maga képére formálni.
Mint szákolt hal harcolok – majd beletörődöm.

Két alkar találkozik véletlenül – egyik sem húzódik el.
Kényelem a kényelmetlenségben – ismeretség ismeretlenül.
A rég együtt illúziója válik arctalan vággyá.
Villódzó képernyők lesik az alvó kabint – unalmas némafilm játszik.
Álomtalan, kicsavart testek repülnek a holnapba új álmokat kergetni –
monoton, fekete zúgás rajtuk takaró.
Kozmikus sugárzás vetít belém sarki fényt – észak délibábja elevenedik meg:
A terminál vég nélküli folyosója, ahol szó nélkül foglak kézen.
Taxit intünk a reggeli hunyorgásban mint gondtalan tizenévesek.
Régi utcák, mint a város mosolyai görbülnek körénk.
A villamos-csilingelés előtt álló léggömb árus,
a szivárvány a szökőkút friss permetében,
a fényesre fogdosott orrú bronz szobor,
a mohó galambok félszeg bólogatása,
a villád hegyéről számba olvadó krémes,
a folyó csillámló, sör-savanykás szele,
a meleg kézfogásunk a hídon,
és forró csókunk a szigeten –
a mába-ragadtság tiszta, mélykék reménye.
Kamerám néz arcodra – dolga végezetlen.
Fénykép – egy örök pillanatban?

Száz tonna veri be nagylábujját, szökken, imbolyog – foxtrot uniform charlie kilo.
Egy földrész lett kicsit nehezebb.
Sugárfék józanít.
A pilóta taxival megy – de rendes tőlük, minket is bevisznek a végállomásig.
Adrenalin és időzóna jutnak lassan közös megegyezésre.
Zavaros fejek merülnek okostelefonokba, és szurkolnak a súlyemelő nagymamának.
Búcsú nélkül állsz fel, s hagysz el örökre.
Mindezek után?
Szép, mondhatom.
Talán már hozzáedződtem – ha lehet valaha.
Okmánykeresés – a másik sorban állsz.
Még egyszer | először | utoljára még
bambán követ szemem.
Eszmélő agyam kopogtat s rám nyit – te, tényleg ő tetszett neked?
Hát, most hogy mondod.
Hét-váltás már köröz a négyes versenypályán.
Magamba fordultan nézem hosszú percekig.
Unalmas ez a verseny – egyik sem előz.
Kutyák szagolnak – majd hiénák.
Útlevél-mosoly.
Egyedül.
Már nem kérdezik.
Tudják.