ágra bogár, ha kopár, nem száll,
föld hasa láva – naná, lekvár? –
kéreti ám retinám egy lány,
szívet e szél lebeszél, menj már!
ihletadó metafórám bár
gyom, mit agyad kitagad látván,
vésne – e résbe kevés csákány –
bennem e tűz, s heve űz árván.
fára madár, ha ma már nem jár.
égjen a tűzben a fűz, nem kár!
tél-pocsolyád kocsonyám, egy tál –
kincsem enyém, pecsenyém megvár.
Stripen lilás-szőke szárnyvesztett angyalok,
száz új vágy zamata húzza ingemet,
maori bőrdíszmű, tetkókon agyalok,
szökőkút balettje ostromol eget.
jéghideg a Bud light, ára bár megingat,
Rézmezők lovagja ablakon beles,
tenyérnyi porondon Abszint pohár izzad,
nyári estét show-z e zöld-tündér leves.
mily fonnyadt a tó már égmagasból nézve,
chief Kvarcpor dűnéjét nullára teszi,
szerencse földjén már nem cseng apró érme –
koldulni jöttél tán, vagy veszíteni?
mikor anyámból haltam
mesélik
sírva pottyantam vissza
megint e világra
és rám jellemzően
szembe vizeltem a főorvost
halálnak tűrhető volt
csak anyámat viselte meg
de ez érthető
milyen bizarr is lenne
ha az idő nyila
pont a halál felé mutatna
mikor mindenki
épp azt
nem
várja
mit vár az ember?
a szülinapját
sőt
minél fiatalabb
annál inkább
agyunk megtekeredett logarléc
a jokert szerintem valaki már kihúzta a pakliból
az asszony szerint teenager vagyok
s a nagy szülinap felé menet
ma egy nappal megint fiatalabb lettem
ajándékaimat gyűjtögetem
az odavezető úton
mindig az utolsó szerelem a legszebb
kívül fehér
néha vörös
mindig csak akkor kenem
mikor már fáj
belül is valahogy így kezdődött
fehéren
simán
aztán jöttél te
eleinte csak egy matricára gondoltam
amit az első zivatar elmaszál
s ha más nem is
a lepedő ledörzsöli
néhány éjszakányi hánykolódás után
de nem
zizzenve szisszent a tű
csordult a piros
majd a fekete
velem maradtál
mondták kenjem
mivel? minden-hájjal?
kösz, akkor inkább nem
a strandon
ma is csak akkor bámulnak meg
ha nagyon fehér
vagy ha nagyon vörös
de ha látnák belül
orrbavalót visel
üvegpoharat rág
tüzet nyel
és Harley-n dönget
ráncos pergamenjén
már magam is nehezen betűzöm ki
a neved
II.
ott voltam,
mikor az ember olvasni felejtett.
tányért fotózott, álhírt evett,
barátot gyűlölt.
ott voltam,
mikor már minden sakkprogram remit játszott –
szeppenten ültünk a homokozóban,
s néztük a nagyfiút a mi labdánkkal dekázni.
ott voltam,
mikor kidobolták.
ott voltam,
mikor az utolsó verset még ember írta –
könnyek s kacajok mély kútja lett a pont,
ős-zsugorként szippantott magába a félelem.
ott voltam,
mikor fénysebes agyak kapták derékba a nyelvet.
öngerjesztett neuron-hálózatokra vetve száradt –
ránk kiöltve.
napnyugta után már nem értettük.
valaki talán felébreszt,
mielőtt mindent benő a csipkerózsa.
de vigyázz!
csak, ha csókolsz tudod meg,
ki vagyok én.
bitekbe morzsolva mind
mit kül- s belvilág
játszott velem
földnek feszül
mint a
templomkertben didergő
ázott
szelíd villám –
életem igazára tüsszent
ingzsebnyi tera-báj
piros|kék-mezők
mágnesporába hempereg
digi-urnámra Faraday köpenyt vetek
méla ünnepély –
félévente hamvadok bele
egy ezüstdollár csak
mit őriz még kezem
*
neuron-rugókon
flipper-golyó pattan
hang(ulat)-buborékok alatt
néma színekben vibrál
a 25 centes
analóg öntudat
dopaminra megy a játék
bár titokban mindannyian
új életet remélünk –
hacsak ez
már nem az
ha hibázok
olcsó a kifogás
a négyből két dimenzió cinkelt
vagy tán
csak én nem vagyok elég jó
*
délnyugati domboldalon
maroknyi ételhordóban viszem
éjfelhő-agyamnak
a házi kosztot
tenyeremben még
a jóleső
hűvös érintés
de kire bízzam majd
a soha fel nem váltott
ezüstdolláromat?
Zugába dobta borkabátját az alkony,
családka csendült rám, szép, szende kis legény,
Arany s Petőfi köszönt egyazon arcon,
elhullik városzaj s csosszanó járdafény.
Harminckét év ért körbe éppen e helyen,
ők vártak rám a torony beton szegletén,
ölükbe ülök, s fényképbe hajtom fejem –
Nagyvárad (hát hogy is hívnák másként?) e tér.
Hérakleitosz úr itt sosem sétált körbe –
az egybe kétszer nem igazsága kétes.
Hé, nemecsek, ráérsz? Meghívlak egy sörre.
Hogy csata lesz holnap? Akkor csak egy krémes?
Jó hónap diétát feledtet korty heve,
egy kacaj s új remény, medvebőr-áldomás –
hajnali repülőn, hogy ne légyen leve
túlsúly – dúl a múzsa, s félálom-látomás.
A ráncaim közt megbúvó ifjúságot
gyengéden simítja ki néhanap egy kéz –
nem lettem tenger-ész, de láttam világot,
sőt orvos se lettem, csak bohó szózenész.
Jelen asztalán FOGLALT jel, a sarokból
léda-csinszkák vad illata perdül körém –
ma még a cigifüst is szebb a csajoktól.
Kövér gáncsurak löknek az utca kövén.
Te, Sors, én véled kockát vetek, s szerencse
ha szembeköp, még tán birokra is megyek!
Hogy múltban s jövőben várjak én jelenre?
Csússz odébb, nosza, szoríts melletted helyet!
Júlia
ha tudod, meddig élsz, élet-e?
ha nem vár szerelem, vége-e?
a pokolra vágnám-e utam,
ha vágyam már mindörök zuhan?
dalolj, kis kócos Hamupipő!
szappanbuborék üvegcipő
ujjhegyemen mint éj-fél-álom
leng kétszemélyes utcabálon.
ezer szép haj, mind ezer regény,
egy énekhangban pirkad remény.
lepke időnk a boltív alatt
csak röpke filmbe gyűrt perc maradt.
csendet hint rám a palotatér,
hintóból tök, lovakból egér,
cipellőd nyoma már csak vízfolt,
a kelő nap visz, mint ki nem volt,
a város rejt, hol keresnélek?
úgy futnék hozzád, máris féltlek,
torokdobbanásban éled egy
átokszép tűzforrás, életet
magából hasadó félelem –
oroszul hogy mondjam néked el?
elhullt hangjegyet seper a szél,
félbetört híd Névának mesél –
kóbor herceget üres kézzel,
s régi szívébe tépett mézzel.
tört vodkás pohár – szerencsezsák?
kutyára hiszlek már, Szent Izsák,
de nem veszek búcsúcédulát,
égjek itt, és égjek odaát!
a Kino emlékére
játék – ám véresen komoly történet – hangutánzó szavakkal
I.
ui? – röf – ui – röf röf – ui cupp ui – röf röf röf
ui cupp cupp – röf
toccs ui ui
II.
ui ui?
III.
loccs, ui? cupp uöf toccs röf röf
röf, loccs, cupp nyamm röf toccs röf röf
röf, loccs, cupp nyamm röf röf toccs röf
loccs loccs, cupp nyamm nyamm röf röf toccs röf
loccs loccs, cupp nyamm nyamm röf
loccs loccs, cupp nyamm toccs
loccs loccs, röf toccs
IV.
kukurikú, röf ui? uiii, nyissz, hrrr, hissz shhh serc nyissz serc
klikk reccs hissz klakk
V.
klikk sniff cupp serc nyamm
Rulett kerék az óralap,
és rajta én agyar-golyó,
pattogva szédül rám a nap –
a Styx mér’ nem magyar folyó?
Szent Lenin bácsi, nézz le rám,
ma megint aranyat mosok,
Kim Jong ellopta bibliám,
és izmosodnak izmusok.
Új fehér-vérsejt bandukol,
plazma-bárány, ma született,
ódon kastélyból új akol,
víz-böjt alatt embert evett.
Háromjegyű a decibel,
anyósülésem megremeg,
a dopamint fél-decivel
mérik, s a hangulat remek.
Egy dögös techno vág bele,
féklámpa lábdob ritmusát
követve villan, s jár vele
egy ABS-haláltusát.
Gyújtózsinór az ifjúság,
sok izzó ér a szív felé,
a hűvös ujjvég taktusát
sugallja forró fej belé.
Ha kérded, mi a szabadság,
megmondom én, mi az nekem –
ne gondold azt, hogy badarság –
egy szürke csík egy reggelen.
A messzeség előttem áll,
és benzinem túlcsordul ó,
míg hajnal áztat s fénye ár,
tenger felől betóduló.
A Taj Mahalt csíkosra festeném –
vízszintesen, hiszen nem rab ő –
és szállna Szindbád vitorlaselymén
ezeregy szeráj, éj s arab nő.
Kentem ezt meg azt a nagyvilágba,
vásznamon már színes tarkaság,
talpam alatt görbült a röppálya.
Panaszkodjak? Ugyan, marhaság!
Hajamon bár átlátszó a festék,
s retinámra galacsin ragad,
felém dőlő falakat szeretnék,
melyeken graffitim megtapad!
Hullámokról léptem át a partra,
kiköptem ha tajték táncba vitt,
utaimon mindig jót akarva
fél vödör pirossal állok itt.
nyolcadik.
hétfő, de a második heti.
dél-hajnal.
jaj, fejem egy satuban sajog!
hasamra,
és akkor? maszek megteheti!
rémlik már…
fű… s Hendrix… na meg a szép csajok.
ha ez a
szaurusz ott a fa tetején
nem fogja
be… nincsen tekintettel ő se?
esküszöm,
úgy, de úgy segéljen engem… Én,
kimarad
naplómból mind az összes őse!
bagatell
etűd volt még egy univerzum,
omega
plusz egy, s kész – még jó, hogy ordinál.
ennél is
üresen marad az impresszum…
a madár
még mindig fenn a fán ordibál?!
teremtek
gyorsan egy váju kávét elém.
hét napos
lett a hét? ki volt az a bika?
fizika
törvényét ha újraégetném…
ki venné
észre azt? termodinamika…
utolsó
hivatalos meló, és megyek.
ráírom
még Mózes bá dossziéjára:
sose fogd
a hízó malacot, sem legyet
s szamuráj
kardot se low carb diétára!
mindenség
mainframe-je, elég volt, hagyj békén,
Nietzsche vagy
KGB kereshet, nem talál,
végtelen
ciklusba ugrom a hétvégén,
egy jön csak
utánam: csendes időhalál.
életem
rekurzió lett egy izében,
unalmas
napokban s imákban elveszek.
ám vidám
fáklya a szavaid ízében,
jövendő
költőtárs, tolladban ott leszek!
