Utálj csak… ám ha úgy, utálj te most.
Ma Sors barátod is keresztbe tett,
s ha térdre kényszerítsz, kezed ne mosd,
ne várd ki míg Világ velem betelt.
Ne adj esélyt, se szikra kis reményt,
ne veszd időm ha majdan ölni vágysz –
esőre váltsd a széldühöngte éjt? –
ne légy ki megfeszítsz, s a jelre vársz.
Ha vége lesz, ne hagyd a gyatra bút
előzni téged és a búcsuzást,
Ma hozd te rám az égiháborút,
hadd álljak én vihar hevén csapást.
Mi fájni hátravan, s ma felkavar,
hiányod árnya fed: nem is zavar.
William Shakespeare – Sonnet XC