Csak érteném a Lényeged: miért
kisér a milliónyi Árny hada,
ha létezőknek – ócska vagy dicsért –
van egy mivolta s egy a látszata.
Idézd sudár Adónisz alkatát:
a piszkozat, merő utánzat ő,
s akár Heléna teste hajlatát:
görög khitónban állsz, lefesthető.
Tavasz, mi éltet ád, s gyönyört vetít,
sziromlevél sugallja Részedet,
vagy ősz, a bőkezű, ha mámorít
ezernyi forma rabja részeget.
De másol is mi szép, a szíved Egy,
az egy, ki csak te vagy – s enyém e kegy.
William Shakespeare – Sonnet LIII