Letűnt korok tanúi, krónikák,
idéznek oly világi-égi lényt,
a himnuszokba rótta vers-világ,
e szép előkelőre hintve fényt.
Miként herold kikürtölé: emitt
a kéz, ajak s a szem – ha felsorolsz
csodát, ma látom én: csupán amit
te épp uralsz, mit épp te birtokolsz.
E régi tollvonás a jóslatod,
akár a mintakép elővetít,
de látomás: mit egy se láthatott,
s nem értheté valódi ékeid.
Tanúiként, ki vagy s mi látható,
csak ámulunk, de nincs terád a szó.
William Shakespeare – Sonnet CVI