Idő, garázda, törj le karmokat,
Titán király, zabáld a gyermeked,
szakíts ki tigris-éke szemfogat,
sodorja Tűzmadár-hamut szeled.
Tiéd a rom s a fonnyadó virág,
tegyél mit épp akarsz amerre mész,
lehet tanúd a fejreállt világ,
de egy dolog tilos, felé se nézz:
ne szánts redőt a zsenge homlokán,
ne rója stílus őt a táblaképp,
a bőre hamva szép örökjogán
lehessen ő jövő s a mintakép.
De rajta, rút, kezed ha elragad,
soromba szőve ifju így marad.
William Shakespeare – Sonnet XIX