Se díszkövek se szobrok éke már
nem éli túl e versbe zárt erőt;
a lényed itt ma tündököl, s akár
legyűr időt – követ beszennyezőt.
Szobor ledől, viszály taszít dühén
a harcba: nincs mi kő kövön marad;
de Mars vezette háborúk tüzén
nem ég örökbe szőtt leírt szavad.
A ködfal el nem ér, mi mást, ki halt;
haladsz, s neved dicsőn hagyod nekik;
utókorok szemében is kitart
világ-kiszítta végitéletig.
Mig újra élsz, a lelked itt lakoz,
s beléd szerelmesen szemük lapoz.
William Shakespeare – Sonnet LV