A májusokkal összemérjelek?
Te bájosabb vagy, és szelíd: amott
a zsenge szirmokon szilaj szelek,
s a kurta nyár csekély időt szabott.
Az égi szem van úgy, ha hévvel ég,
s aranyszin arca néha ködbe fúl;
A sors kezén, s mit ád világ ma még,
a szép konyul s a szépje porba hull.
Nyaradnak éde nem fakul, s örök,
s az égi bájad egyre szebb ragyog;
halál kaszája rajtad eltörött,
sorok leírva halhatatlanok.
Amíg csak ember él, ki nem feled,
e vers ad újra életet neked.
William Shakespeare – Sonnet XVIII