Adieu, te drága – túlon is talán -,
tudod te jól, magad ma mennyit érsz,
a mentelem-levél becsed falán
feléd kötelmeim lezárni kész.
Kegyed csupán, könyör mi gazdagít;
Továbbra tartsalak? veszett okom,
az érdemem hiánya józanít,
ma birtokolni nincs tovább jogom.
Alábecsülted-é magad, vagy épp
az én helyemre járna jobb, a más;
Jövőd kezére visszaszáll eképp,
mi díjazott, de adni volt hibás.
Király valék, palást az álmodón,
de hajnalán üres faszék a trón.
William Shakespeare – Sonnet LXXXVII