Parton

Sóhajom halandók egy-varázsigéje,
gondom elcsendesül, nyugalmam itt terem,
Láthatatlan kezek tompa arcmasszázsa:
almabor pezseg, és megcsap, mint jégverem.
Nyári est áll mögém, hűsen, mozzanatlan -
lopakodva dől rám e félszáraz márvány -

Titkos tangó

Egy kis parázs, mi lángra kap hamar,
nagy tűzre gyúl, perzselő hévvel ég,
test lágy a karban, láb kúszó inda,
egymásba dőlő, ős, vad szenvedély.
*
Tisztásnak szélén két ifjú fácska

Vissza a vadonba

I.
Négyzet vagy. Stabil mértani vázban rejlő
rendszer, forma, szabály, egyensúly és erő.
De mint világ fordul alant - szem nem látja -
élet löttyen benned - szögletesség átka.
Emlékcsöndbe kiált, s kérdőre von ma már,

Otthon

Gondolat árja a nyár zivatarja, a lányos, a langyos
békehozó: hova máshova visz még szerte e Földön
szem horizontján túlra az égben a gép s a bakancsos
láb? Tenyerembe lapult e világ. Már másfele töltöm
életemet, s oly ritka, ha járom városom útját.
Otthon a hely már mind, ami porral lepte cipőmet.

Itt lakunk

szántóföld árkai sziklákat teremnek,
dinnye-nagy kövek, mik földmélyben hevertek,
Holdfény ébreszt egyet, leveti barázdát,
határra kigördül, s öleli családját.
erdőn fák karjukat feltartják meztelen,
várják zöld pattanást, bőrön míg megjelen`,

Akkor

tudásvágy lett örökségem,
apám néha játszott vélem,
vesztett idő keres utat,
alkony vörösborban mulat.
tábla szélén bástya szökik,
apámról minden vers rövid,

Aranyhal

Kifognám az aranyhalat,
akváriumba tenném,
genetikus klónozással
galaxis lenne enyém.
Kifognám az aranyhalat,
milyen nyelven beszélne? -

Az idő

II.
Az Idő olyan, mint parányi gyermekkéz:
kihajtós könyvre bukkan játszva, s csodálja
a varázst: absztrakt papír csíkok csodája
képét s értelmét nyeri, majd szemébe néz.
Néz, mint nyikorgó ablak a lomos szertár

Az idő

I.
Az Idő olyan, mint hélium, mit a Nap
izzad keservesen - bennünk lágy töltelék,
megannyi léggömbként fölfelé lebegnénk.
Kakasszó pumpálja, éjjel aztán kilap… ,
s kopott, horpadt tartályban mind együtt feszül.
Back to Top