Kategória: vers

Nőtt bennem balra egy különös szálloda.
Vendégek csapata mily bogár is? Csoda…
Van számos törzsvendég, s ki ritkán jár oda –
mind a titokzatos tulajnak záloga.

Földszinti zugában bóbiskol egy költő,
magába forduló, aligha tündöklő,
ám ha egy más vendég kacag, vagy néha sír,
ujjára kapja mint bábot, s belőle ír.

Hajnalköd-köpenybe beburkolt ‘bon vivant’
tér be a kis konyha friss kávé illatán,
csizmát fénytűzbe vág, bort tölt rá a borra,
s szerelmet sóhajt a sziporkázó porba.

Éldegél velük egy fényűző fényképész,
falait díszíti – ne nevesd – fehér mész,
megfakult retinán szilikon képpontok –
tökélyre törekvő, művészi létgondok.

Sakktáblát szemlél egy szigorú számtudós,
misztikus partnere titokban csillagjós,
múltjától nem tart már, jövője ruhatár,
számára Idő, mint sakkórán, hátra jár.

Egy aggódó apa gondozza a kertet,
türelem-tüneményt ide-oda kerget,
nyeseget és gyomlál, öntözgeti sarját,
virágból, gyümölcsből ki tudja még mit lát.

Zongora fogsorán kétmollkezes táncol,
esernyőt feszít ki padláson a vándor,
szél szava repíti, négy fala mögötte,
borostyán-pillangó-élmények örökre.

Csendes már a csarnok, halk tücsökszó messze,
csigahátú portás, talp csosszanó nesze.
Álom jár fejekben, s átélem e testben:
szálloda száll ide, száll oda énbennem.