A hajdanán hivalkodó korok
ma csúf oromzatát figyeltem én,
hogy érceit falá mohó torok,
s a büszke tornya térdepelt elém.
Midőn a tenger ostromol s legyűr,
a szirtre tűzi zászlaját az ár,
de láva tör fel, és szigetbe gyűl –
ki győz s veszít, örökre körbe jár.
Az állapot-malom forog, s lerogy
szivem, hogy állagát emészti fel
a Múlt-szövő; csekély időm kifogy,
szerelmem’ egy nap így ragadja el.
E síri gondolatra mit tehetsz?
Sirat, mi veszni fog, ha hűn szeretsz.
William Shakespeare – Sonnet XLIV