Ne búslakodj a tetteid miatt;
A rózsa báj, de tüske rajt’ lapul,
s a lárva rág sziromlevél alatt,
a Nap s a Hold van úgy, ha árnyba fúl:
Ki él, hibáz – Miként e kezdetén
a szép szabadkozásaim hada:
palástolom ha vétsz, s leromlok én –
ürügy mi több, csekély a bűn maga.
A testi bűnöd ész befesti, bár
eképp, ki vádol én vagyok, s ki véd
csakúgy – magam perelhetem; s az ár:
szakadt-szeretve-gyűlölök feléd.
A bűnsegéd keserve szól, ahol
te tolvajom, ki édesen rabol.
William Shakespeare – Sonnet XXXV