Ne búslakodj a tetteid miatt;
A rózsa báj, de tüske ott lapul,
s a lárva búj sziromlevél alatt,
a Nap s a Hold van úgy, hogy árnyba fúl:
Ki él, hibáz – De ím, e kezdetén
a szép szabadkozásaim hada:
palástolom ha vétsz, s lezüllök én –
ürügy mi több, kevés a bűn maga.
A testi bűnöd ész befesti, ám
eképp, ki vádol én vagyok, s ki véd
csakúgy – magam perelve jogvitám
szakadt-szeretve-gyűlölő beszéd.
A bűnsegéd keserve szól, ahol
te tolvajom, ki édesen rabol.
William Shakespeare – Sonnet XXXV