A’nap ha eljövend, elunva, hogy
hibáimat kibírd; időm kitelt,
s a számvetése hűs: a tőke fogy,
s szerelmed ott nem adna több hitelt;
leszek csupán a póri szellemárny:
se lát, s nem is köszönt a Nap-szemed;
ha Daidalosz fián törött a szárny,
s zuhan – jövőnk rideg való veled;
Előre látva gyenge indokom,
ma bástya rejt, falam mögött keress,
de vád perén, ha kell, tanúskodom,
teérted írva jog, hogy elmehess.
Jogos ha mész, a sorsomat tudom,
sem érdemem, sem argumentumom.
William Shakespeare – Sonnet XLIX