Nem adatott

ajkunkon eltitkolt vágyak
hol rejtsem tíz évig én
hol búvik lebbenő árnyad
s a
kényszerbe fojtott igém
én-is világban bolyongok

Arkangyal

azt hiszed, ismersz, és ismerlek,
régen nem látszom már istennek,
s rég nem is látsz már a jövőnek,
csak egy olykor hazajövőnek.
hiszed, hogy élsz, vagy hogy éltetlek,
óvtak is többen, mert féltettek,

Őszi reggel

bánt, ha szeretni tilos tele szívvel
bölcs, ki a gyűlöletét temeti
szép, ki az éjben az ég fele ível
eb, ki saját kanalát nem eszi
vágy, ami hajtja a percem előre
ősz, mi fejemre meszelte jelét

Cserno

robbant 86.
arcot pirított, húsba vágott
a sztyeppék szele.
étvágytalanná tett.
geiger-müllerem duplán kattogott
melletted

Róma hűse

előttem állt, e mondat oly banális,
omolt a zsemle-vállra szőke vízesés -
s ma Trevi kútba fúl a csobbanás is,
ezernyi macskakőre dér e számvetés.
a város éj, az útjait lejártam -
e görbe panteonba bűnt kopott cipőm -

Eső

egy
szénakazalban
játszik a lelkem,
roppan a fű, tüsz-
szentem a port
leng

Lejtés

mi veszta-vágy a völgy ölébe halt,
szelíd dalába zárta zsenge múzsa -
de kéje szítva tűzbe vitte húsa,
akár temetve élve égne dalt.
egy éjen át az ajka éhe nyalt,
s a hajnal-égre izzva gyúlt a rúzsa -

Egy nap szigete

Fekete táblán krétarajz. Ketten.
Egy pálmafa törzset formál kezem.
Kis sziget partja – nagy mosolyt csentem -
míg krétám színez, lám szíved nyerem.
Barna a kókusz, hullámok kékek,
a szigetre álmodsz minden csudát.
Back to Top