II.
arccal a hóban,
a hóban az arcom,
jég a virága,
cirádát karcol.
mámora józan,
a hűse az ajkon,
lányka-varázs-vér-
kéke a harcom.
súly van a bókba’,
de hangja a pardon,
fénycsöve búgja:
eremben az argon.
furcsa e szólam,
e pír ma az arcon,
égnek a sejtek,
elillan a karbon.
szólj, te a szótlan,
a hó se takarjon,
fújd le szivedről,
össze ne asszon!
éj-tüze csókra
felolvad az arcom –
ördögöm Amor,
egy angyal az asszony.