Mi legyen

Unloveless
mi legyen mivelünk,
szivemet kiteszed,
rianást cipelünk,
s kötözött kezeket.
szigorú keretek,

Kihordanám

IX. szonett
kihordanám, akár leányanyák,
a szenvedély finom gyalázatát -
csavart szavak s a szemhunyott hibák -
a semmiségbe szülve magzatát.
hozott anyagba túr a lányszabó,

Kihordanám

VIII. szonett
szemed szinét s a cseppnyi harmatát
nem értem én. talány, miért igéz.
kezem becéz, bejárja hajlatát,
ha test a test, tudós a férfiész.
szemed kivár, a pilla rám fagyott,

Kihordanám

VII. szonett
az álmokat lyukas tetők felett
rekedten őrzi ósdi szélkerék,
ezüst lapátja rozsda már, repedt.
s az utcafront körötte? fals zenék:
a síküvegszem épület lenéz,

Alle-glória

műholdként kering egy emlék,
dűnékre, árkokra lát,
mustárföld itta föl nemrég
citromfád édes dalát.
öblödben hullámíz kelne,
karomban múlna a gond,

Az álmok mögött

álmaim előtt te érkezel
s rám gyújtod hálószobám
kínommal testtelen vétkezel
láng-nyelved áldón profán
kőfalnak vezetsz sok hajnalon
s dobszóba veted szavam

Nem adatott

ajkunkon eltitkolt vágyak
hol rejtsem tíz évig én
hol búvik lebbenő árnyad
s a
kényszerbe fojtott igém
én-is világban bolyongok

Arkangyal

azt hiszed, ismersz, és ismerlek,
régen nem látszom már istennek,
s rég nem is látsz már a jövőnek,
csak egy olykor hazajövőnek.
hiszed, hogy élsz, vagy hogy éltetlek,
óvtak is többen, mert féltettek,

Őszi reggel

bánt, ha szeretni tilos tele szívvel
bölcs, ki a gyűlöletét temeti
szép, ki az éjben az ég fele ível
eb, ki saját kanalát nem eszi
vágy, ami hajtja a percem előre
ősz, mi fejemre meszelte jelét
Back to Top