Talán a szél-dagaszta büszke verse –
mi vízre szállt a drága díjadért –
miért a gondolat parányi teste
a méhe-sírba halva elvetélt.
Netán mi eltiport, a démonok
s a szellemek tanítta szelleme?
Sem ő, sem épp a sanda cinkosok,
nem indokom, szavam hogy elvegye.
Hiába nyájas éji társa, s adja
magasba szárnyaló titoktudást,
a félelem sem ok, hogy így aratta
dicsét, s mi hozta rám e némulást.
Mit írjak én? a gyengeség fog át,
ha látom, ékeid lepé sorát.
William Shakespeare – Sonnet LXXXVI