Dalom miért nem úri cifraság,
s kerülgetem, mi új, de gyors avul,
a feltalált szavam ha ritkaság –
miért nem írok én szokatlanul?
A stílusom miként a síma tó,
s le nem cseréli vers a köntösét,
hol apja címerét vivé a szó,
s nevem belepte rím határkövét.
De édesem, te vagy, ki ihletet
s szerelmet ád, ki verseket szerez:
a régi szómra új ruhát vetet,
s üres zsebembe nyúlva költekez.
A vén Napunk naponta égre kel –
bevált sorom, mi egyre énekel.
William Shakespeare – Sonnet LXXVI