Az ágyasom szemén nem ég a Nap,
az ajkain csekély korall-tökély,
a keble: hó helyett poros falak,
s aranyhuzalt se bír: hajában éj.
Ha rózsa: láttam én damaszkuszit,
de egy se dísze, arcszinét adó;
a parfüm éde vágyakat feszít,
de nem lehelletéböl áradó.
A hangja tán, amit szerethetek,
belátva: mégse szép zenék s dalok;
Vajon miként lebegnek istenek,
a kedvesem ha jár: csupán gyalog.
De esküszöm, hogy ő különleges,
csakúgy, akár sok elhazudt leges…
William Shakespeare – Sonnet CXXX