Róma hűse

előttem állt, e mondat oly banális,
omolt a zsemle-vállra szőke vízesés -
s ma Trevi kútba fúl a csobbanás is,
ezernyi macskakőre dér e számvetés.
a város éj, az útjait lejártam -
e görbe panteonba bűnt kopott cipőm -

Eső

egy
szénakazalban
játszik a lelkem,
roppan a fű, tüsz-
szentem a port
leng

Lejtés

mi veszta-vágy a völgy ölébe halt,
szelíd dalába zárta zsenge múzsa -
de kéje szítva tűzbe vitte húsa,
akár temetve élve égne dalt.
egy éjen át az ajka éhe nyalt,
s a hajnal-égre izzva gyúlt a rúzsa -

Rezonancia

hol vagy, Attila, s a démoni dobszólóid a versben,
hol ma az emberi elme, mi kő-karcolja a lelkem,
hol van a szűz lányokban az asszony, s hajban a fodrok,
mondd, melyik utcájában a múltnak a holnapi boldog?
antik Las Vegas-est mimikája idézne feledt kort,
szélkelet-éle homokba seperte a hexameter sort,

Bárd

az ágy kivet, ha vekker áll
az álmok romjain,
s mint kotlóstyúk tereltem ösz-
sze mind atomjaim.
hát együtt még egy új napon,
hurrá, de jó nekünk,

Dalai dalai

I.
Hegyek nyakán az este hűs parázsa,
s Tibet felől a szél a völgybe ér,
a mandalákat óvja lenge lába,
s amit sodor, ma mind a völgybe fér.
Az éj ködébe kötve száz imája,
Back to Top