Címke: társadalom

társadalom versek

Esszencia

vers

hirdesd, hogy olcsó – megengedheted
hirdesd, hogy drága – s te megteheted
hirdesd, hogy ingyen – a termék te vagy
hirdesd, nem adjuk – kispajtás, le vagy
hirdesd, hogy szűz még – és elveheted
hirdesd, hogy rég nem – hát elmegy veled
hirdesd, hogy jobb vagy – ma mind jöjjön el
hirdesd, más rosszabb – s a visszhang felel

                              olcsó a jó szó
                              drága a vér
                              ingyen, ‘mit írok
                              hát adnám babér?
                              szűz még reményem
                              de rég nem kegyel
                              jobb vagy te nálam
                              s Ő úgysem felel

Egy nyom a hóban

vers / versciklus

I.

arccal a hóban,
a hóval az arcon,
hidd, te világ, ma,
hogy édesen alszom.

térdel a sóba’,
kalapja a sarkon,
fél cigi fényben
elázva a karton.

krisztusi pózba
meredve a markom,
félelem íze:
ma nincs aki adjon.

földön, az ólba’ –
ja, hol van a garzon –
út köve párna,
ha gördül az alkony.

fagy keze szótlan,
ezüstje a parkon,
átszakad éjen
a Holdon a Marson.

arccal a hóban,
a hóval az arcon,
ennyi egy ember –
a hóban egy arcnyom.

Megmondta

vers

megmondta apám, hogy
kihalunk fiam,
hiszed, nem, akárhogy,
görnyed a higany.
kitömve lesz magyar
múzeum falán –
humora bár fanyar,
megmondta apám.

vitathatjuk ezt, hogy
volt-e igaza,
késő már, mivelhogy
kihalt ő maga.
s amit élt, se tárlat
múzeum falán,
cserélik a zárat –
megmondtad, apám.

Dalai dalai

vers

I.

Hegyek nyakán az este hűs parázsa,
s Tibet felől a szél a völgybe ér,
a mandalákat óvja lenge lába,
s amit sodor, ma mind a völgybe fér.

Az éj ködébe kötve száz imája,
kelet felől vörösre kél a fény,
Nepálra hull a hajnal unt varázsa,
s Tibet felől a vér a völgybe ér.

Fenét

próza

hogy 27.-én is szeretni fogtok? –
legyintett a koldus
az előtte térdeplő
három karácsonyi költőre –
egy fenét fogtok!
Szilveszterre már csak az nyúl itt a zsebébe,
akinek fázik a keze.
persze, ha sokat mondogatjátok,
el is hiszitek, hogy
a hóban de jó, ho ho ho hó,
és utáljuk a díszleteket,
utáljuk a boltost…
a vásárlót is?
redben, azt is –
persze babonát, meg csuhásbűnözést azt ma sem!
ah, szóval nagy betűvel írtátok a Szeretet szót?
dicséretes –
ilyent nemecsekkel is csináltak a végén.
érdekes módon, attól a gyerektől
tényleg melegebb
bennem valami.
jaj, ki ne hagyjátok, hogy
régen
milyen jók voltak a Karácsonyok!
frankó klisé –
persze
mióta ember az ember
mindig a gyerekeink korosztálya volt az,
amelyik már nem tud viselkedni,
csak mi voltunk a jók.
valljuk be, így családiasan, ha már összejöttünk,
Adyt és egymást másoljátok.
fenét volt jobb régen,
te, és te, és te is,
ti vagytok mások.
nincs nagy szükség itt hókuszra meg pókuszra!
de azért
boldog szülinapot, Hóruszka.

Angelo

vers

mit lágy mediterra, a chique reneszánsz,
hiába fehér füst s új adu-ász,
fal titkokat őriz,
arany cicomáz,
s lett szent eseményből
ferde szeánsz.

bölcs nyugalom mereng
túl tetők felett
vén nagyharang
kék csendben szemereg
a nyári eső

kis Angelo botlik,
az utca kövét felsérti szivében a szégyen a szó,
úgy éget a test
megalázva
ki jó?
hitét beszakítva
ki tépte övét?

szelek égpírt vetnek
alkonyba kondul
egy nagyharang
alant apró gyermek
egy épp eleső

csak fordul az ágyban az éjjeli árny –
a démoni álmok a
földi atyák
s fülek temetője ezer miatyánk –
el innen! eressz!
kötelekben a szárny.

a cseppnyi súly alatt
aligha bólint
a nagyharang
némán levett kalap
féltérdre eső

kis Angelo lépte a kőre fakult,
s szorítja kezével az ég peremét –
két ark-drusza hajtja meg érte fejét,
s elindul a Földre
berúgni kaput.

ős ökölbe borult
vatikán egén
a nagy harag
és hullt csak egyre hullt
az ólom eső

Lerágott

vers

telemédia-szó ma gyalázat,
mire tűnt el a lé – magyarázat?
lemerült a mosoly –
limerick, mi komoly? –
hova ásta kutyád a hazámat?

Adj időt

vers

Csepp tollhegyemen kicsavarva a bánat,
szó-színpatakokban a lapra lapult,
szép szem-szerelem-nyíl, mellbe-találat,
zsebembe időm vén rőt keze nyúlt.

Alcatrazi érzés testben az ének,
sok ködkürt hangja, s a Kína-bazár,
markolja a rács még, szökne az élet,
egy cápahad űz, s a lagúna bezár.

Kaszálnak a varjak – a festett falvak
a parttalan éjbe ledőlnek eléd,
hol gyermeki szájak az éhből falnak,
ott kékbe veszett a sok égi beszéd.

Hol tágul a mérték, hígul az érték,
zsírt kent horizontra nem-egy tudomány,
hol százon a nyolcat nyolcszor mérték,
ott emberi lét csak karpaszomány.

Ha dolgos az ember, az istene sem ver,
ki kortalan őre, cukorka marék,
ott bőrkanapéként gördül a henger,
és kődaru reccsen, a vas puha még.

Barátom az álom, a bárban várom,
s ő zászlót tör le a bástya fokán,
tükörbe tekintek, a váram várrom,
de nem nevetem ki hiún – mi jogán?

Bár szép szemeidnek a bársonya kámfor,
még vágyom a csókot, a mind sem elég,
ezt mondani kéne, de mondani százszor –
hát mondd, mielőtt majd elhisz a vég!

Mit ér

vers

Mit ér, ha halhatatlanul
kabát a föld alatt lapul,
s szavad felett fakó a csend?
Sulinkban ős az órarend:
ha elcsitultak intrikák,
ha béle unt a kisdiák,
s a főgumó is érti már,
no, szebb igét dalol Pi-áR.

Mit ér, ha rendületlenül
kabát a rézsün elterül?
Kiment etetni dán kutyát,
Patyomkin ósdi ágyuját
seperte rá az őszi szél,
s a perbe’, lám, ma ő, ki fél:
ebének azt ne mondja, vakk –
de róla mit se mondanak.

Mit ér, ha gondolatlanul
kabátba gondolat vadul,
ha bánt, ha félelembe’ tart,
az arc elött emelve kart.
Hiába van megélhetés
belőle, én nem értem, és
a fontosabb-e, jó legyél,
vagy az, ma este jól egyél?

Mit ér a hetyke szembeszél,
kabát szakad, szemed beszél,
bevarrva szád, a lég fütyül,
s a farzsebekbe’ fésü ül.
A ló beléd rugott, s ezért
ne várd baráti jobb kezét,
lehetsz, ha mersz, kitáruló –
becéztek úgy, mi, áruló?

Mit ér, ha búslakodni lát
divattal áltatott kabát?
Szeress, mi szíveden kifér,
ne mondjam én neked, mit ér!
Ha Párizs ősze bészökött,
s szerelmesed felé lökött,
a mában éld a jó napod,
s ha halni kell – na jónapot!

Republic

vers

ha elkártyázták a kéglidet
s elnéptelenedett a Népliget
ha nincs jó meló, mi még fizet
ha szomjan halsz, sem iszol vizet

ne várd a mát
szeletre vágva a tegnapok
ne várd a mát
kukába dobva a holnapod
ne várd a mát
levesbe hulltak a csillagok
ne várd a mát
teérted kétszer is meghalok

ha nem vagy sógora senkinek
és túl nagy a lapod betlinek
ha söröd még télen sem hideg
vagy Kim Jong beint a jenkinek

ne várd a mát
szeletre vágva a tegnapok
ne várd a mát
kukába dobva a holnapod
ne várd a mát
levesbe hulltak a csillagok
ne várd a mát
teérted kétszer is meghalok

ha hátba is vág a bányalég
ha csajkád mélyén hányadék
ha hiba is vagy, meg a százalék
kiáltsd, hogy NEKEM EGY LÁNY ELÉG!

ne várd a mát
szeletre vágva a tegnapok
ne várd a mát
kukába dobva a holnapod
ne várd a mát
levesbe hulltak a csillagok
ne várd a mát
teérted kétszer is meghalok

teérted hétfőn is meghalok

miattuk kedden is meghalok

örülhetsz, szerdán már nem vagyok
ne mondj imát
miattam isznak az angyalok

Mesterséges

próza / versciklus

II.

ott voltam,
mikor az ember olvasni felejtett.
tányért fotózott, álhírt evett,
barátot gyűlölt.

ott voltam,
mikor már minden sakkprogram remit játszott –
szeppenten ültünk a homokozóban,
s néztük a nagyfiút a mi labdánkkal dekázni.

ott voltam,
mikor kidobolták.

ott voltam,
mikor az utolsó verset még ember írta –
könnyek s kacajok mély kútja lett a pont,
ős-zsugorként szippantott magába a félelem.

ott voltam,
mikor fénysebes agyak kapták derékba a nyelvet.
öngerjesztett neuron-hálózatokra vetve száradt –
ránk kiöltve.
napnyugta után már nem értettük.

valaki talán felébreszt,
mielőtt mindent benő a csipkerózsa.
de vigyázz!
csak, ha csókolsz tudod meg,
ki vagyok én.

Hot-drog

vers

a trochiscus viperarum emlékére

kanálban fortyogó leveske,
kereslek megbúvó erecske,
ragacsos penészíz bűn-konyha,
agyamat köti fel kiskontyba.
azt hiszem, mégis itt fogyasztom,
lökj ide fél grammot, s elalszom.

*

klór-parfüm, neon-zizz, új emó,
amit ér, gyilkol a jó kemó –
ennek is vége lesz majd egyszer,
ám addig falhoz vág a vegyszer.
orvosom elmerengve mondja,
letűnt sötét korok gyógymódja:

gyógynövény s érvágás tagadva,
orrszarvúagyar sem akad ma,
nincs sebbe marokszám pókháló,
sírkertben fejmoha-turkáló,
s hot-drog, ha kitört a kolera:
napon sütkérező vipera.