Egyre megyek

ha akadt, kinek élj,
ha leéget az éj,
csak a gyertyaviasz
maradéka igaz

csoda csend ez a lét,
ki se hűlt helye még,
savanyú szerelem,
fele fáj, fele nem

buja márciusok,
ez az egy, az a sok,
hevük édes eper,
öl-e földre teper

de ma száraz a láz,
köhögős babaház,
molyevett kimonók,
kirugott eladók

s ha kitűzi jelét,
ezeregy remetét
visz a hajnalokon,
visz e messzi rokon

boronált rohadás
ez a nép-rianás,
fele tud, fele fél,
üveg éle e tél

koronás loholás,
miliószorozás,
genetic-feledés,
kimerült lebegés

s ha e Spárta-halál
a tüdőmre talál,
levegőt se veszek –
megyek, egyre megyek


Városias

egy vérfoltos kötény
a halak igaza.

panel, kuka, kökény,
hol fű, hol a laza
jó negyvenes aszfalt.
fenn apró konyhába
beszorított asztalt
vesz körbe még máma
pohár s a pár alak.
Ádvent jő s Karácsony,
kongják kopár falak.
áldomás-parázson
fals az éji kardal,
s vágy: horpadt serpenyő –
jövőre lesz kardhal
s új műanyagfenyő.

ma ünnepi ponty vár –
bár koktélruhátlan –
fél kád vízbe holt nyár
a fürdőszobában.
samponos sarokrész
színpompás, elbűvöl.
dugó-lánc Damoklész,
oldalvonal szűköl.

tévé felett gömbben
egy aranyhal, s kis víz,
azt bámulják többen.
halk proletár striptease –
sem pikáns, sem vidám.
mind máshogy és mást lát,
tört halszemoptikán
szűzi-tiszta mását.
ön-feledt barkóba,
mézédes kalapács
hull le s csap tarkókra.
acélos tört kalács,
csepp klóríz, kis tartár,
felköhög egy szálka.
hétszáz éve tart már,
élve ölő átka.
élet? cáfolt cikkely,
semmi mindenáron.
kád peremén pikkely –
ingyen visz már Charon.


俳句

vallás zokniját
nem tudomány foltozza
hanem logika


Ecce Homo

minden eszmekör tanít a
kezdetekről azt gyanítva,
félrement-e – s készakarva? –
egy atom, vagy éva-alma,
s most tebenned él-e magja.

benned él, de légy-e rabja,
(h)idd-e mérged ész-akadva,
s küldj-e bárkit északabbra?
nincs igaz teérted írva –
kár, hogy egy sem így tanítja.


Még hiszed?

nagyok is éppúgy hibáznak,
kicsikben is van tökély,
vannak, kik ésszel vitáznak,
nem mint pár szamár ködén.

nézd azt, ki hitébe markol,
bármi is légyen a hit,
más eszmék ellen mint harcol,
elhazudva valamit.
fontosabb néki hittársa,
s hitéből erényt emel,
mint az, hogy nyílt szemmel lássa,
függőségére felel.

foltok majd lassan kiáznak,
vizesnek hat a tömény,
nagyok is éppúgy hibáznak –
s parázslik benned tökély!


Szelektív némaság

jó társaddal hallgatsz jókat
szép beszédnek hallatszókat

világ ha lekozmált, s bosszant
mért tennénk még hozzá rosszat

életed, hogy vélem töltsed
nem mondok már néked bölcset

s giccs lenne az együttlétre
ne vágyj tőlem elnyűtt szépre

szólok én, ha szájad kérem
s tüzes karikában vérem
mondom, ha a szemed éget
mondom én, azt nem kell kérjed


Az utolsó

II.

a képzeletemben
oly gyakorta följön
az utolsó ember
ki meghal a Földön

egy faj, mely imbolygó,
s élt egyetlen okkal:
hadd játsszon a bolygó
a műanyagokkal


George Carlin eredeti ötlete nyomán

Reinkarnáció

I.

Én vagyok Spartacus!
kiáltottam büszkén, teli torokból

csak az volt a bökkenő
hogy addigra már heten-nyolcan
kiáltották ugyanezt előttem

Én vagyok Spartacus!
harsogtam újra –
két másik hang vágott közbe

a mellettem álló srác
ki alig lehetett 20
cinkos mosollyal szeme sarkában utánzott
hirtelen nem tudtam
tiszteletlenségnek vegyem, szégyelljem magam
vagy engedjem
hogy a büszkeség hétölnyi hulláma
elsöpörjön minden más érzést

ritka látvány lehettünk
a new yorki ősz korai alkonyában

a 5th avenue-n
felhőkarcoló mögött tűnt el a nap utolsó fénye
s a tenger szele hűvösnek hatott
felemelt karomon

fekete alkarok erdeje
mind egy-egy fekete ökölben érintve
az ég alját
s lassan-lassan átszínezve azt
a magunk képére

a büszkeség hétölnyi hulláma
rendőrlovakat nem söpör el

sem a könnygázt
sem a fájdalmat

de azért is
Én vagyok Spartacus!


Hajtom a ménest

hajtom a ménest
porzik a puszta
rottyan a bogrács
lan-nyema-guszta

szentül a papsajt
trump a trappista
sohasem voltam
bonapartista

borzas az isten
kóca dióda
névjegyem át í-
rom ma griot-ra

töltöm az élest
abrakadabra
fűzd a babérom
mind baobabra

góly-a-nya fészkelt
hinta palánkra
zöldül az élet
hajt a palánta

egy a fiam csak
s már ah’o képest
ültetek inkább
négyezer évest

hogyha megérek
harmadik öltőt
nem veszek én fel
ósdi felöltőt

s batteriám ha
veszti a töltőt
ős-fa-gyökérnek
hintsed a költőt

s majd

hajtom a ménest
várva babámat
s csókol az ördög
vagy ki a bánat


Jesús országa

Jesús egyszerű ember volt.
szó nélkül tett mindent,
mit apja rábízott.
napestig dolgozott
egy sólepárlóban,
s járt a sziporkázó tükör-felszínen.
egyszer egy bivaly-nagy sziklát bíztak rá,
hogy görgesse már odébb –
három napig küzdött,
de megbirkózott vele.
kacajokkal teli estéken,
mikor a tenger felől fordult,
s hűst hozott a szél,
bűvészmutatványokkal
szórakoztatta az ivóban az ámuló csapatot.
vizet kért a kocsmárostól,
ám hogy, hogy nem,
az egyszer csak bornak tetszett rézkupájában –
mire persze a kocsmáros
még két bronz pénzt követelt rajta.

születésnapja minden évben
eseményszámba ment a városkában,
de ha névnapjáról kérdezték,
csak vakarta a fejét.
pedig itt lent Mexicoban
oly sok más férfi viselte e nevet.

majd utána kérdez, mondta.

minap kezébe akadt
a National Enquirer egy gyűrött példánya
három fura hírrel a címlapon.

lám, egy druszáját –
állítólag –
Palesztinában látták nemrég,
alig puskalövésnyire
egy ellenőrző ponttól.
a homoklepte országút szélén stoppolt –
de nem vette fel senki.

a lapon lentebb
egy gyanús szenzáció.
Szíriában
teve bújt át egy tű fokán – ?

majd a harmadik,
Párizsban valami új tetőt építenek
sok sok pénzen
gazdag emberek – !

egyet se féljetek –
gondolta szelíd mosollyal Jesús –
ha minden kötél szakad,
az én országom azért biztosan befogad benneteket.


俳句

elhiszed, csak mert
még mondhatod – de most már
tényleg demost vár


Bárd

az ágy kivet, ha vekker áll
az álmok romjain,
s mint kotlóstyúk tereltem ösz-
sze mind atomjaim.
hát együtt még egy új napon,
hurrá, de jó nekünk,
ágy, várj miránk, míg hull az est,
vigyázz, világ, jövünk!

ma játsszuk azt, hogy ős a hang,
s bivaly-harag dagad! –
de kánya rúgja, nem megy az,
ha jól érzed magad.
vagy fájj, te toll! – ha csorg a mérg,
ütünk és vért köpünk.
halott költőt túljátszani?
fiúk, az nem nekünk.

s elcsúsztam én a hírcsator-
nák trágyadombjain,
a ránk rohasztott médián,
álhírek mocskain –
Edward király angol király
a brexited sovány,
vagy borsószemre ült ma tán
a vén királyka-lány?

íródeák, okos ne légy! –
a népagy úgyse vág.
ha nincs a versbe’ csip-csirip,
egy klikk a sutba vág.
s a nép, az isten-atyja nép,
mi lóg a csap nyakán,
felette úr Zeusz s a Cég –
behúzva nyak, csap ám!

majd hozta pincér boldogan
számlám asztalra tett,
Adys reklámmal címlapon
500 dalolva ment.
e kávéházi szegleten
száll szóm a senkihez,
s felköttetem a lord-majort
ha bosszant bármi nesz.


Back to Top