Kihordanám

XI. szonett
az ész vezette emberek hadát
nem adta ég - talán nem ésszerű.
s a nyájasok követte garmadát?
ha nyáj a nép, a nép sem épeszű.
vezére nagy, s lehet, ma népszerű,

Kihordanám

VI. szonett
a vírusölte kort, a félt halált
ne űzd, ne várd - talán becsülni kell.
a pókerarc mögött öreg csalárd,
ki tartozik, s ki tudja mennyivel.
az optimista Föld hamar felejt,

Kihordanám

V. szonett
kihordanám beteg szivek helyett
az oxigénlehelte testnedűt,
idős szülét, ki lélegeztetett,
s a rég letűnt, a duzzadó erűt.
kihordanék sok átölelte szót,

Kihordanám

II. szonett
ezer rekeszbe gyűrve fél-szavát
nyomult a ködhatár a Tó fölé,
a kétkedésbe félt szavak raját
belezte toll, s maradt a hang-filé.
vizet karolva ült a gát, köpött.

Egyre megyek

ha akadt, kinek élj,
ha leéget az éj,
csak a gyertyaviasz
maradéka igaz
csoda csend ez a lét,
ki se hűlt helye még,

Városias

egy vérfoltos kötény
a halak igaza.
panel, kuka, kökény,
hol fű, hol a laza
jó negyvenes aszfalt.
fenn apró konyhába

俳句

vallás zokniját
nem tudomány foltozza
hanem logika


Ecce Homo

minden eszmekör tanít a
kezdetekről azt gyanítva,
félrement-e - s készakarva? -
egy atom, vagy éva-alma,
s most tebenned él-e magja.
benned él, de légy-e rabja,

Még hiszed?

nagyok is éppúgy hibáznak,
kicsikben is van tökély,
vannak, kik ésszel vitáznak,
nem mint pár szamár ködén.
nézd azt, ki hitébe markol,
bármi is légyen a hit,

Szelektív némaság

jó társaddal hallgatsz jókat
szép beszédnek hallatszókat
világ ha lekozmált, s bosszant
mért tennénk még hozzá rosszat
életed, hogy vélem töltsed
nem mondok már néked bölcset

Reinkarnáció

I.
Én vagyok Spartacus!
kiáltottam büszkén, teli torokból
csak az volt a bökkenő
hogy addigra már heten-nyolcan
kiáltották ugyanezt előttem
Back to Top