Szavannák fia

Kit baobab fa szült egy év utolsó napján,
kit átkarolt a csend a mangrovék között,
kit pelikánok szárnya simított meg arcán,
maszkok megigéztek, s titkuk belém szökött.
Sok gyermek szeme tisztán felragyogó ékszer,
sorsuk, száz bogáncstű, a húsomba döfött,

Adj időt

Csepp tollhegyemen kicsavarva a bánat,
szó-színpatakokban a lapra lapult,
szép szem-szerelem-nyíl, mellbe-találat,
zsebembe időm vén rőt keze nyúlt.
Alcatrazi érzés testben az ének,
sok ködkürt hangja, s a Kína-bazár,

Seregély

testem belelassul az októberbe,
de e szív üde, van hát szívügye még,
elmémröl a foszló pernye pereg le,
míg fákon a morc ősz színtüze ég.
ma nem kerek írni világ-nyavajáról,
mi végre a tompa, a bús heveder?

Ha volna még

Barátaim, ha volna még ma szó az ajkamon!
Az alkonyom se szürkeség, a rúzsa pesti vér,
parázsba fúj, s az őszelőbe márciust igér.
Szemembe súgja, él a vers, hogy itt az alkalom,
tiéd bolondos életem, tiéd, ha adhatom.
De szív, mi búj, csak elpirúl, s a bók elől kitér -

Fénytörés

Halászmadár a szív, a mélybe lát.
Az arcod elpirult, s szemembe vágyta,
te angyalarcu, büszke jenki lányka,
az ifjuságreményt - regénye várt,
elálmodozni oly sok éjen át.
De gyűrü csillanás: való világa -

Trance-lét

give me a kiss, one you'll never miss, my eye-appetizer
give me a hug, I'm not givin' up, don't tell me 'be wiser'
young, silly wind, don't blow her away now, I'd never find her
send me a glance that gives me a chance, and I'll be the fighter
addsza a csókot, s röppen a bókod, szem-süteményem
ölbe ha kapnál, mennybe ragadnál, kis tünemény, el

A másik féltekén

A másik féltekén csendes az óceán,
hamis ezüstért azt fel nem áldozom,
izzadt tollú rigók, egy eladó leány,
éj hint elém szóport, versben álmodom.
Életem spirálja elfordul, s megremeg,
másik féltekére költöző madár,

Többnyire

Az ember többnyire várja nyarát,
ingei sok színárnyalatát
felöltve a korzón s tenger partján,
szép feleséggel az edzett karján
nézi a hullámok játékát,
s küldi az asszonyt: fogjál békát!

Visszatérés

naptárlap a szélben a porba söpörve,
s én kergetem egyre csak azt a lapot,
hadd markolom újra, szivem ne gyötörje
napunk, mi a többit a szélbe törölte.
bár gyűrt, s szine sárga, miénk az örökre,
s míg elkapom, esnek a többi lapok,
Back to Top