Halászmadár a szív, a mélybe lát.
Az arcod elpirult, s szemembe vágyta,
te angyal-arcu, büszke jenki lányka,
az ifjuságreményt – regénye várt,
elálmodozni oly sok éjen át.
De gyűrü csillanás: való világa –
halászmadár, a köd szemedre szállt.
Ha szólna szám, ledőlne tán e gát,
de fénytörést hiába korrigálna,
a szén kövén törött Giardini álma,
s a tollba, szárnyba tépve hűse fájt –
halászmadár, ki hív a vízen át?