Mező Kornél
kortárs vers és próza blog

Otthon

Gondolat árja a nyár zivatarja, a lányos, a langyos
békehozó. Hova máshova visz még szerte e Földön
szem horizontján túlra az égen a gép s a bakancsos
láb? Tenyerembe lapult a világ. Már másfele töltöm
napjaimat, s így ritka, ha járom városom útját –
otthon a hely már mind, ami porral lepte cipőmet.

Lába ha áll vándornak az úton, a két szeme búját
fedni nehéz, s míg fordul a szél, csak dől az időnek.
Nézi a szűk sors béna faágán mind, aki bírja
élte kötődő hangulatát, s majd hullik a mából:
otthona kis szoba, otthona városa, otthona sírja,
kőfala, vára, s a tárgyai védik a lét magasától.

Vándor, amint csiga, házát hordja, s az észbeli kincs, ami
óvja az útján. Tájra a lábnyoma rásimul este,
gyenge virágokat ápol az éneke. Szárnya ha inti,
égi madár a barátja – s az otthona körbelebegte.


Copyright 2014-2019

következő ajánlat
vagy
vissza a főoldalra