俳句

Apollo 8 jegyében
születtem – nékem
anyaföld az anya-Föld


Otthon

Gondolat árja a nyár zivatarja, a lányos, a langyos
békehozó: hova máshova visz még szerte e Földön
szem horizontján túlra az égben a gép s a bakancsos
láb? Tenyerembe lapult e világ. Már másfele töltöm
több napomat, s így ritka, ha járom városom útját.
Otthon a hely már mind, ami porral lepte cipőmet.

Lába ha áll vándornak az úton, a két szeme búját
fedni nehéz, s míg fordul a szél, csak dől az időnek.
Nézi a szűk sors béna faágán mind, aki bírja
élte kötődő hangulatát, s majd hullik a mából:
otthona kis szoba, otthona városa, otthona sírja,
kőfala, vára s a tárgyai védik a lét magasától.

Vándor, amint csiga, házát hordja, s az észbeli kincs, mi
óvja az útján. Tájra a lábnyoma rásimul este,
gyenge virágokat ápol az éneke. Szárnya ha inti,
égi madár a barátja – s az otthona körbelebegte.