Sztoa

Csend kél szavamból, kéz nevelte csend,
a légben fehér fodros Buddhaháj.
Hol múlt kihalt, a holnap félrecseng,
esőt imádni gyűl a bárkanyáj.
Világ falát feszíti gótika,
s a rózsaablakon tövis terem.

AI-jaj

világolj körtészet
        Felhő szüld tajtékod
        habjából hajlékot
        felgöngyölt szürkeség
        tenzúrád büszke ég
mint bambusz felizzon

A 22-es csapdája

tavasz vetél, barázda csík-szemét
az Appián az árny ezer kereszt
ki rettegé, ha tőke lét ereszt,
a ciprusok plutóniumfejét
a farsebén mereng egy arzenál
de hét nyakán a fej konok s örök

俳句

gladiátorvér –
kétszín tógában állva
fent a taps mit ér


E jó világ

Nagyot taszít a lombzakó a szélen:
hasalj az út kövén, s kavard a port!
Ecet felé csuszamlik itt az Éden,
s ki muslicát köp is, köp almabort.
Nem úr a csend a csorda bú-zajára,
plakát fölé plakát - a nép ragaszt.

Kihordanám

XIV. szonett
szabad reménnyel ültetem helyét,
hol árny tolult a földre álnokul,
agyagrögökbe döfve lágy ekét,
vihar felettük egyszer átvonul.
ha kő hasal szabad remény fölé,

Kihordanám

XIII. szonett
kihordalak, te lomtömött se-lét,
füleljetek fel, Augeíaszok,
gyötört e Föld, vigyázva lopd zsebét,
lefesteném - s ne hidd, a díja sok.
paletta-vágy vezetne, s élne fád,

Kihordanám

XII. szonett
a csend szavát, a béke virtusát
anyákba rakta férfi nyeste gén,
s a férfinép megannyi -izmusát
emelte fáklyaként betört egén.
kigyúlt, letűnt a századok között
Back to Top