Kutyád

veszett kutyád vagyok, nagy ég,
szukák tagadt porontya,
azúr pofádra sörhab ég,
s szakáll a nyál, a rojtja.
egy ölni messzeség a Hold,
s lidércnyomás a nincsen,

A csend szerelme

Fakult-ezüst eget meszelt a délután,
        s a csend szerelme szőke fürtjeid
        kibontva küldte múlt gyümölcseit.
Sután karolt belénk a szó a tél után,
        mi óvatos szülők emeltük őt:
        titok maradj, tagadva szülj időt.

A 22-es csapdája

tavasz vetél, barázda csík-szemét
az Appián az árny ezer kereszt
ki rettegé, ha tőke lét ereszt,
a ciprusok plutóniumfejét
a farsebén mereng egy arzenál
de hét nyakán a fej konok s örök

Impresszió

a meg nem élt szerelmed ékes oklevél:
a sík, s üres vonal - fölé a név kerül -
regénye, húsa kínokozta ok, ledér,
s a lávasírja új szigetbe szétterül.
megélt szerelmeid kövekben izzanak
hideg bilincsbe tört jelen: megélt halál,

Két ottfelejtett mankó

a százbol egy maradt, veres selyem,
s mi nyúlva ég felé nem alkuszunk.
alant spirál, ne féld, nevess velem,
az élet így egész, kaland utunk.
a bal-harag, ha bont, a jobb javít,
időt tagadva ültet üszköket,

Túl a csúcson

az út ahol lenéz a törpe fákra,
s a szél nyakakba súgja dögszagot,
egy élet ásta kút a szem határa -
a víz alant tagadja köd-fagyot.
a vágy időz, s merész, sziszegve éget
szerellemet s a combok illatát,
Back to Top