új kis csésze, porcelán
belé képzelt óceán
illatozik, gőzölög
felszántják a gőzösök
kihörpintem, kortyolom
nem is édes, korholom
asztal szélén porcelán
elpárolgó óceán
végét már jól ismerem
félek, tán le is verem
Címke: élet
Szimultán
mustrálgatom kopott családfa táblámat:
pökhendi királynők után mért futok?
szárnyas lovaim bár L de L szállnának,
bástyákra fel én is csak gyalog jutok.
sorstársam királyát óvja pillantásom,
sakkban van a mester, és kissé korán,
leketyegő percek árnya az álláson,
kibicek szerint már esélye sovány.
szimultánt játszik egy árnyalak mivélünk,
bólogat és ellép, új partnert talál,
pepita világban fürkésszük, mi végünk,
s ránk se nézve ad majd mattot a halál.
Gézuka
Konyhabútoromra dőlve néztem körül a kis lakásomon. Tompa, boldogságszerű érzés terült el lassan bennem, s egy másodpercmutató-kattanást hangossá tevő csend ült el a konyhán.
Győztem! – hangzott a ki nem mondott gondolat. A nyitott ajtón át tekintetem végigsiklott a szobabútor felett. Megvan a mosógép, a porszívó, a rádió, sőt még a varrógép is. A bankban pedig 30 ezer forintos takarékbetét nehezebb napokra.
Több évtized után ekkor jutott először eszembe Gézuka. Egy hónapban születtünk, s óvodás korunk óta voltunk játszópajtások.
Emlékszem, mikor az oviban gyurmából formáztam játék kisautót, Gézuka pedig csillogó piros matchboxot húzott elő a zsebéből. Én még a 20-as gyerekbiciklin tekertem, amikor ő 4-váltós versenykerékpárt kapott, igazi csavart kormányrúddal. Én Yamaha furulyán próbálgattam egy Boney M dallamot, náluk kazettás magnóról szólt az a dal – a New Jerseyben élő nagybácsi küldte a SANYO-t.
Gézuka jele versenyautó volt az oviban. Ma Amerikában él. Azt mesélik róla, hogy a Baltic avenue-n már négy háza van, és a Mediterranean avenue-n egy piros hotelt építtet.
Mindig jobb játékai voltak, ám e percben nem biztos, hogy boldogabb ember nálam. Aki szanatóriumba kerül, háromszor nem dob, és a kórházban is hiába mutatná fel a ‘get out of jail’ kártyáját.
Ha más táblán is, de egy helyre megyünk.
Majd
majd kinő a szárnyad
majd benő fejed
majd rájössz, mi várhat
s hogy mit nem lehet
majd találsz egy fillért
majd dagad zsebed
majd megérted, nincs mért
s csak nyírod gyeped
majd fáj, hogy elhagytad
majd megjő eszed
majd viszketnek rajtad
a beforrt sebek
majd harcolsz egy harcot
majd kérded, hova
még felragyog arcod
s nem voltál soha
Álmodom
kevés, ki barátom
s álmok visznek bajba
de
bárhogy lesz, se bánom
nem kesergek rajta
álmok nélkül létem
megfeneklett bárka
egy
világ, amit éltem
senkinek sem álma
nem vagyok én senkid
szálka tán szemedben
de
ha nem álmodsz semmit
ki hinne énbennem?
mi volna a többlet
s mivé lennél, élet
ha
nem álmodnék többet
ki álmodna Téged?
俳句
fájt megszületni
hideg fejjel és szívvel –
ma lettem felnőtt
Öreges reggel
percem, mit elhagyok
mind tétovább
gombnak zsebet szabok –
hová tovább?
gyűrött a köldököm
árnyam sötét
hokedlid föllököm
farban sörét
ballaszt az álmodás
múlt a béklyó
csúszós az áldomás –
ennyi még jó
áldva pár félvakot
várnánk csudát –
főnixnek vén vagyok
nincs egy gyufád?
PS
holnapra itt vagyok
s biztos bujább
Pillanat-csodák
az élet
olykor megszondáztat.
kutatva a szemembe néz,
aztán a forgalmi engedélyre –
rajt apám s anyám három-hossz neve –
majd a fakó szondára.
kínos a csönd –
a halk ketyegés puszta képzelet.
hitetlenkedve csóválja fejét,
szótlanul nyújtja a forgalmit,
s int,
tovább.
olykor szégyenlős fiatal lány őzike-tekintete
és piruló arca mögül szólít
isten –
ilyenkor nem egy Bessenyei, de ráismerek –
ne vegyél nekem többször fagyit,
édes vagy de a többi (isten) összesúg a hátam mögött.
megértően rábólintok,
tudhatná, ha nem kőtáblán nyújtja át a kérvényt,
én magam ritkán vésem fel a konyhai márványlapra.
azért
kapnék is a fejemre otthon.
múlt héten –
életében először –
visszanézett rám a tükör.
zavarba hozott a felismerés,
most nekem kell teljes mértékben megfelelnem
az ő számára.
mosolyra görbült a szája, s én kapkodva utánoztam.
hamar be kellett látnom,
nem is olyan egyszerű munka ez.
hirtelen ült rám
az első pislogás farkas-félelme –
ha én behunyom, de ő nem,
akkor lebuktam.
sors, tudod mit?
vegyél csak nekem még egy kis fagyit!
titokban szeretlek ám,
a többiek meg azt beszélnek a hátam mögött,
amit csak akarnak.
俳句
vág a menetszél.
rendszám? minek – önkéntes
az összes rendőr.
Hétrét
minden ember hétrét világ,
cifra álom, foltnyi vér,
légypapírból hajtott virág,
közkút, amely bort igér.
proteinbe göngyölt emlék,
újévre maradt hiba,
meztelen királyon kelmék,
V-tlen küzdő vadliba.
fogpiszkáló isten ínyén –
törik s terítőn marad –
táguló múlt tófelszínén
megpattanó kődarab.
Gyorsuló élet
minden éved
olybá tűnik
gyorsabban szalad el
letéped a tizenkét lapot
s már téped is a következő tizenkettőt
de, látod, egyszerű ez
ahogy fogy a
vécépapír
a tekercs egyre gyorsabban pörög
fizika
persze az üres gurigát meg
senki nem cseréli ki
s akkor
kellemetlen magányodban
csak reménykedhetsz, hogy
van valaki a fal másik oldalán
A hangya
Anti valójában kevés dolognak szegült ellen
hangyafeletti erővel emelte
nap mint nap
a falevelet
néha megállt egy percre
kérdő tekintetét rám vetve:
miért?
okos válasz soha nem jutott az eszembe
Charlemagne vér szerinti rokonom
nem nagy ügy
bár
ükapám nevét sem tudom már
dédanyám egy JPEG szürke árnyalatai
nagyapám visszatért Szibériából
anyám sose szerette a banánt
én korán megtanultam kesztyűbe dudálni
ha más nem
legalább fiam emlékezni fog még nevemre