Kihordanám

VII. szonett
az álmokat lyukas tetők felett
rekedten őrzi ósdi szélkerék,
ezüst lapátja rozsda már, repedt.
s az utcafront körötte? fals zenék:
a síküvegszem épület lenéz,

Kihordanám

VI. szonett
a vírusölte kort, a félt halált
ne űzd, ne várd - talán becsülni kell.
a pókerarc mögött öreg csalárd,
ki tartozik, s ki tudja mennyivel.
az optimista Föld hamar felejt,

Kihordanám

V. szonett
kihordanám beteg szivek helyett
az oxigénlehelte testnedűt,
idős szülét, ki lélegeztetett,
s a rég letűnt, a duzzadó erűt.
kihordanék sok átölelte szót,

Kihordanám

IV. szonett
repeszti fény a postaház falát,
szakadt tövébe pásztoróra hív,
viaszba fúlt sziréni bájdalát
siratja újra hős hajós, a szív.
elült a lámpafény, a téglazaj,

Kihordanám

III. szonett
lerázza mind a földi hajcihőt
a csorba test egy üstbe-főtt napon,
a vén kaszás arany balettcipőt
lecsókol, old ki véres ujjakon.
de jól figyelj, maholnap itt a hír,

Kihordanám

II. szonett
ezer rekeszbe gyűrve fél-szavát
nyomult a ködhatár a Tó fölé,
a kétkedésbe félt szavak raját
belezte toll, s maradt a hang-filé.
vizet karolva ült a gát, köpött.

Kihordanám

I. szonett
kihordanám a gyorsuló időt,
nyakamba kötve leng pilótasál -
ledönti körrekordjait, kilőtt,
az óra cézium-babért kaszál.
a kozmosz éle új ugarba vág,

Republic

ha elkártyázták a kéglidet
s elnéptelenedett a Népliget
ha nincs jó meló, mi még fizet
ha szomjan halsz, sem iszol vizet
ha nem vagy sógora senkinek
és túl nagy a lapod betlinek

Málna

ingzsebet kaparó szeretet,
tőn-feledt, liluló málna,
tiéd, csak nyújtsd érte kezedet,
önfeledt, bolondos álma
van, hogy a napon is remegek
lassacskán emberré válva,

УЛЬЯ

Júlia
ha tudod, meddig élsz, élet-e?
ha nem vár szerelem, vége-e?
a pokolra vágnám-e utam,
ha vágyam már mindörök zuhan?
dalolj, kis kócos Hamupipő!
Back to Top