Jesús egyszerű ember volt.
szó nélkül tett mindent,
mit apja rábízott.
napestig dolgozott
egy sólepárlóban,
s járt a sziporkázó tükör-felszínen.
egyszer egy bivaly-nagy sziklát bíztak rá,
hogy görgesse már odébb –
három napig küzdött,
de megbirkózott vele.
kacajokkal teli estéken,
mikor a tenger felől fordult,
s hűst hozott a szél,
bűvészmutatványokkal
szórakoztatta az ivóban az ámuló csapatot.
vizet kért a kocsmárostól,
ám hogy, hogy nem,
az egyszer csak bornak tetszett rézkupájában –
mire persze a kocsmáros
még két bronz pénzt követelt rajta.
születésnapja minden évben
eseményszámba ment a városkában,
de ha névnapjáról kérdezték,
csak vakarta a fejét.
pedig itt lent Mexicoban
oly sok más férfi viselte e nevet.
majd utána kérdez, mondta.
minap kezébe akadt
a National Enquirer egy gyűrött példánya
három fura hírrel a címlapon.
lám, egy druszáját –
állítólag –
Palesztinában látták nemrég,
alig puskalövésnyire
egy ellenőrző ponttól.
a homoklepte országút szélén stoppolt –
de nem vette fel senki.
a lapon lentebb
egy gyanús szenzáció.
Szíriában
teve bújt át egy tű fokán – ?
majd a harmadik,
Párizsban valami új tetőt építenek
sok sok pénzen
gazdag emberek – !
egyet se féljetek –
gondolta szelíd mosollyal Jesús –
ha minden kötél szakad,
az én országom azért biztosan befogad benneteket.