telemédia-szó ma gyalázat,
mire tűnt el a lé – magyarázat?
lemerült a mosoly –
limerick, mi komoly? –
hova ásta kutyád a hazámat?
Kategória: vers
Mondom, hogy nem vagyok beteg
kicsi láz? figyi már, Tihamér,
öcsikém, ne parázz, csigavér!
üvegén ha a száz,
töri szét csak a láz –
az a baj, mehetünk higanyér’
Adj időt
Csepp tollhegyemen kicsavarva a bánat,
szó-színpatakokban a lapra lapult,
szép szem-szerelem-nyíl, mellbe-találat,
zsebembe időm vén rőt keze nyúlt.
Alcatrazi érzés testben az ének,
sok ködkürt hangja, s a Kína-bazár,
markolja a rács még, szökne az élet,
egy cápahad űz, s a lagúna bezár.
Kaszálnak a varjak – a festett falvak
a parttalan éjbe ledőlnek eléd,
hol gyermeki szájak az éhből falnak,
ott kékbe veszett a sok égi beszéd.
Hol tágul a mérték, hígul az érték,
zsírt kent horizontra nem-egy tudomány,
hol százon a nyolcat nyolcszor mérték,
ott emberi lét csak karpaszomány.
Ha dolgos az ember, az istene sem ver,
ki kortalan őre, cukorka marék,
ott bőrkanapéként gördül a henger,
és kődaru reccsen, a vas puha még.
Barátom az álom, a bárban várom,
s ő zászlót tör le a bástya fokán,
tükörbe tekintek, a váram várrom,
de nem nevetem ki hiún – mi jogán?
Bár szép szemeidnek a bársonya kámfor,
még vágyom a csókot, a mind sem elég,
ezt mondani kéne, de mondani százszor –
hát mondd, mielőtt majd elhisz a vég!
Mit ér
Mit ér, ha halhatatlanul
kabát a föld alatt lapul,
s szavad felett fakó a csend?
Sulinkban ős az órarend:
ha elcsitultak intrikák,
ha béle unt a kisdiák,
s a főgumó is érti már,
no, szebb igét dalol Pi-áR.
Mit ér, ha rendületlenül
kabát a rézsün elterül?
Kiment etetni dán kutyát,
Patyomkin ósdi ágyuját
seperte rá az őszi szél,
s a perbe’, lám, ma ő, ki fél:
ebének azt ne mondja, vakk –
de róla mit se mondanak.
Mit ér, ha gondolatlanul
kabátba gondolat vadul,
ha bánt, ha félelembe’ tart,
az arc elött emelve kart.
Hiába van megélhetés
belőle, én nem értem, és
a fontosabb-e, jó legyél,
vagy az, ma este jól egyél?
Mit ér a hetyke szembeszél,
kabát szakad, szemed beszél,
bevarrva szád, a lég fütyül,
s a farzsebekbe’ fésü ül.
A ló beléd rugott, s ezért
ne várd baráti jobb kezét,
lehetsz, ha mersz, kitáruló –
becéztek úgy, mi, áruló?
Mit ér, ha búslakodni lát
divattal áltatott kabát?
Szeress, mi szíveden kifér,
ne mondjam én neked, mit ér!
Ha Párizs ősze bészökött,
s szerelmesed felé lökött,
a mában éld a jó napod,
s ha halni kell – na jónapot!
Seregély
testem belelassul az októberbe,
de e szív üde, van hát szívügye még,
elmémröl a foszló pernye pereg le,
míg fákon a morc ősz színtüze ég.
ma nem kerek írni világ-nyavajáról,
mi végre a tompa, a bús heveder?
a káosz itatta talán poharából,
vagy ívta az őt, s lett gőz-siheder?
te félrelököd tán mind, amit írok,
ki egyre utálni, tagadni akarsz –
humorban, az észben, a szívben bízok,
ne kösd rám béklyód, úgyse zavarsz.
ha látom a kéket, látom a szépet,
a gondolat árja csapat seregély –
mesélj hercegnőm, ennyi az élet,
te várj csak ránk, vár még sereg éj.
Az őzek és bolondok hónapja
III.
centurió kvadrigáját
mustrálgatja ezredes:
‘védekező képessége
mustárgázban nemleges’
triciklijén teker tovább,
biciklizni nem tud még –
‘egyensúlyom megőrizni
picit megy, de felbuknék’
küklpsz ment az optikushoz –
mondom én, hogy nem jól lát –
Odüsszeuszt sem találja, s
monokliját ellopták
pohár tejről jut eszembe –
de ciki – strandon tehén,
monokininél kevesebb:
decikini jobb nevén
kérdezheti az olvasó:
‘szerepelt itt őzike?’
Kosztolányit hadd idézzem:
‘szegedi őz őzik-e?’
Barcelona
lágy nyári szelében az est küszöbén
hol gótika szárnyal róma kövén,
egy görbe kis utca visz újra meg újra,
s a századok árván lépnek elém.
‘pingálta’ Picasso, s álma Dali,
virágot hintett rá Gaudi,
cserfes papagáj pálmán a király –
vállán hozhatta hajón valaki.
Szent ‘tortán’ gyertyák felfele törve,
Családban az ember az isteni törpe,
a hajnal fénye homokcsipkéken,
s a kőcukor olvad az égi öbölbe.
a múlt csen a mába tapasztalatot:
e kórhaz, lám, hogyan önt alakot,
hol koldusa lakhat aranypalotát –
s kisértenek egyre tapas-falatok.
ha húszezer ajkon zendül a dal,
egy hős pediátort éltet a kar,
a labdakirály csele messzi közelbe’ –
már zsebben a serleg, a nyert viadal.
utcákra feszült ki a mértani háló,
és csepp kapualjra sem árt kis nouveau –
a tenger sója a bőrbe ivódva,
egy békesziget ma az éjjeli szálló.
varázsol a szíven a bája, az arca,
erében pezsg a szabadság harca –
megkapja talán sok hű katalán –
Adéu, Barna, i fins ara, Barça!
Az őzek és bolondok hónapja
II.
Hannibal ante portas
Kis juhsajtér’ lemész, Péter?
Jaj
ne aggódjon, Yanni bá! L-
ehetne itt az is kérdés,
e-
mancipál-e Manci, Pál,
s rágós falat-e pacemaker –
már
ha az ember kannibál.
Akiben protézis térd és …
hát
nem kell annak annyi bál!
Holnapom még jó lesz mának,
s a
PIN-kód engem aktivál –
madárzaj ez ma kint éjjel
vagy
görcsöt kapott madrigál?
Analízisből megvágtak –
kis
kandidátus kandikál –
nem lesz elég ennyi vészjel?
‘ré-
gen portás volt Hannibál!’
Ha volna még
Barátaim, ha volna még ma szó az ajkamon!
Az alkonyom se szürkeség, a rúzsa pesti vér,
parázsba fúj, s az őszelőbe márciust igér.
Szemembe súgja, él a vers, hogy itt az alkalom,
tiéd bolondos életem, tiéd, ha adhatom.
De szív, mi búj, csak elpirúl, s a bók elől kitér –
barátom, ó ha csókja sütne bár az ajkamon!
A láng hevét dalomban én ma el nem altatom!
Sziporka még a forgatag, zsarátnok esti tér,
a csillanó kutam legyél, ha szomjam inni kér.
A naplemente homlokát öledbe hajthatom –
barátaim, s a szép leány a szó az ajkamon!
Az őzek és bolondok hónapja
I.
sokan kérdik, hány az óra –
az én órám sose hány –
sokan kérdik, hogy a pengő
peng-e, de úgy igazán.
számegyenesen a számok,
mért nem görbe mindahány,
s abból, melyik körbe görbe
pengőn mért huszonnégy áll?
lám az én szám mindig görbe,
sült bolond, ki téged vár,
kis gerlicém, sült galambom,
repülj számba, gyere már!
Mantra
sajt ez a lányka
na
rúgja a kánya
légy te a párja
sajna fiacska
a
lány aki csacska
nem pisze macska
s medve ha pőre
se
lőre se bőre
elitta előre
bal proteinben
és
Boe szeles ingben
gyúrt meg az isten
s mindaz az álom
a-
mit keze rámnyom
ülve beváltom
jobb ha belátom
hogy
egy csak az átkom
hindu barátom
nem hat a mantra
az
ötröl a hatra
higgy temagadba’
Az egy miért nem prím?
kacsint a kengurú, ölembe bújt
az őszelő csitít el új l’amour-t
napóra kattogás az éjbe fúlt
zsebébe vág idő, s maradsz a múlt
be zöld e Föld, fehérje lesz fakó
sok éhezőt teremt a földlakó
ne írj haraggal, ütve sem perelj
ha vág az él, merőlegest emelj
de ez divat ma – mondta jó anyám
ha nem futotta új ruhára tán
el is siratta mára már a nyár
egy utcahossza szöszbe szállt a nyár
nem ölte módi szívemet sosem
nem ölt a lőszer, ölt a vodka sem
lehalkulóban összecseng a rím
s ma jól tudom, miért nem egy a prím