Kihordanám

XI. szonett
az ész vezette emberek hadát
nem adta ég - talán nem ésszerű.
s a nyájasok követte garmadát?
ha nyáj a nép, a nép sem épeszű.
vezére nagy, s lehet, ma népszerű,

Kihordanám

VIII. szonett
szemed szinét s a cseppnyi harmatát
nem értem én. talány, miért igéz.
kezem becéz, bejárja hajlatát,
ha test a test, tudós a férfiész.
szemed kivár, a pilla rám fagyott,

Szilánk

új kis csésze, porcelán
belé képzelt óceán
illatozik, gőzölög
felszántják a gőzösök
kihörpintem, kortyolom
nem is édes, korholom

A kés élén

a kés élén nem hűs a kék acél,
nincs álom, éhség, fájdalom se gőg,
utam rideg ma, metsző jég a szél,
ha láthatom, se láthatom meg őt.
oly más múltat zúg fejemben e zaj,
egy régi vers elnyűtt kátránypapír,

Fénytörés

Halászmadár a szív, a mélybe lát.
Az arcod elpirult, s szemembe vágyta,
te angyalarcu, büszke jenki lányka,
az ifjuságreményt - regénye várt,
elálmodozni oly sok éjen át.
De gyűrü csillanás: való világa -

Álmodozó

Kikötő zsibong, reccsen faláda,
sarkon kofa köt alkut halára.
Felkaron horgony, pipafüst kereng,
vastekintettel alkonyon mereng -
szeméből indul kérdése útra
látóhatárra, ívén is túlra,
Back to Top